A magyar vadon csodái III.

Turult keresve a Gerecsében

A Gerecsébe a túrázók sokkalta ritkábban jutnak el, mint a felkapottabb főváros közeli hegységek erdejeibe. Pedig van itt látni- és csodálnivaló bőviben, hoztunk is pár érdekességet a tájegységből.

A jellemzően nyáron fellelhető havasi cincér kékségében való elmerülést követően a turulmadár egyik ihletőjéül szolgáló szirti sas vérengzéseibe pillantunk bele picit, majd az emberre még veszélyesebb kaukázusi medvetalpat és közönséges tiszafát vesszük górcső alá. Pihenésképp ellátogatunk a Szelim-lyuk nevet viselő barlang hűsébe, illetve a Tatabánya fölé tornyosuló Turulmadár emlékművet is kár lenne kihagyni. És ha már a túrázással vezettem fel a cikket, végül ránézünk majd a Gerecse 50 TT történetére is.

Előző részek: Mozzanatok a vadregényes Börzsönyből és Hegyi falu nyomában a Mecsekben

Turult keresve a Gerecsében

A Gerecse 850 km²-es röghegysége a Dunazug-hegyvidék legnyugatibb része. Átlagmagassága 400 méter, legkiemelkedőbb része a 634 méteres Nagy-Gerecse csúcsa, így a környékre vezetett túrák nem feltétlen megerőltetőek, ellenben annál szebbek a kalandos erdejeiben

A havasi cincér a kontinensen sajnos már sok helyütt kipusztult, de Közép-Európában szerencsére még tartják magukat elszigetelt állományai. Mint sok nagytestű bogárfaj, az ő életük feltétele is az idős, illetve kidőlt, korhadó fák léte az erdőségekben. A hatlábú már itthon is sebezhető, védett állat. Varázslatos kékségével kitűnik a környezetéből, így könnyű észrevenni és felismerni is eme teremtményt.

A bogárka a hegyvidékek lakója, Magyarországon is elsősorban a középhegységekben fordul elő, néhol szerencsére gyakori. 2-4 cm-es hosszával, illetve főképp a kék-bársonyfekete mintázatával összetéveszthetetlen faj — kétségkívül Európa egyik legszebb bogara. A nőstények csápjainak hossza a testhosszukkal megegyeznek, a hímeké valamivel hosszabbak; a csápok utolsó ízei szőrkoszorúban végződnek.

Itthon elsősorban bükkön élnek, de mindenütt lomberdőket, azon belül is az idősebb és elpusztult fákat keresik. Nem nekrofilok, hanem a túlélésük feltétele a halál közelsége: a nőstények az elhalt fák törzse alá teszik a petéiket, a lárvák is ott fejlődnek, majd évekkel később ugyanott bábozódnak - így érthető, hogy az erdők mesterséges ´takarítása´ miért nyiffantja ki eme bogárfaj nemzedékeit/populációit is.

A hímek a forró nyári napokon aktívak, illetve védik is területüket - ilyenkor láthatjuk a röptüket is. A nőstényeket kevéssé vonzzák a fellegek, inkább a fajfenntartás gyakorlatiasabb részével vannak elfoglalva. Ontják a petéket.

A Gerecsét is védelmező Duna–Ipoly Nemzeti Park választotta eme rovart a jelképének. Ha részletesebben is érdekelnek a Nemzeti Parkjaink, akkor látogasd meg a következő oldalunkat: Magyarország Nemzeti Parkjai.

A fenséges szirti sas a kontinensek többségén fellelhető madár, bár régi állományának már csak töredéke él a bolygón. Magyarországon is mindössze néhány párt jegyeznek fel a számlálások során, a fészkelések még ritkábbak. Eme vadász Albánia és Skócia nemzeti madara, illetve a magyar eredetlegendák jellegzetes alakjának, a Turulnak az egyik ihletője.

A hegyvidékek légterének dísze, a nyíltabb sziklafalakat kedveli. 5 alfaját írták le, közülük az eurázsiai szirti sas kacsintgat kis hazánk felé. Hosszuk a szűk egy métert is eléri, szárnyfesztávolságuk pedig a két métert is meghaladja a tekintélyesebb példányoknál, melyhez 3-7 kilós tömeg társul. Néhol szürkével-fehérrel megtört barna tollazatukból kitűnnek a hosszú, tűéles karmaik, illetve a nagy, horgas tépőcsőrük. Csakhogy a leendő zsákmány előre tudja mire számítson. Emlősök és madarak húsába kerül a karom és csőr, de dögöket is mindenféle ellenérzés nélkül fogyaszt.

Ivaréretté 4-5 éves korában válnak az egyedek, addig magányosan kóborolnak, messze elkerülnek. Később jellemzően párban éldegélnek a fészkük körül, még 10-20 évig. Vadászterületük akár 50 000 hektárt is lefedhet, csak hogy még rettegettebb legyen.

A tavaszi hónapokban, azokat mindkét irányban megnyújtva fészkelhet. Másfél hónapig kotlik a tojó a jellemzően 2 tojásán. A fiókákra káinizmus jellemző, így az erősebb gyakran nyiffantja ki a tesót. Bő két hónaposan repül ki a fészekből és kezdi meg az önálló rettegett életét, hogy évekkel később ő is párt válasszon és évente szaporodva megajándékozza a világot újabb és újabb csodaszép, vérengző fenevaddal

Mostan hoztam nektek egy az emberre nézve a sasnál jóval fenyegetőbb fajt is: a kaukázusi medvetalpnak már csak az érintése sem tesz jót az egészségnek. Hozzáérve a bőr fényérzékennyé válik (néha hosszabb távon is) és súlyos égési sérülésekre emlékeztető, hosszan és hegesen gyógyuló hólyagokat okoz. Így ha választhatunk, hogy egy medvetalptengeren vagy egy csalántengeren vágunk át teljesen pőrén, inkább az utóbbira voksoljunk...

Erősen invazív faj, mára már itthon is több helyen fellelhető. Közép-Ázsiában honos, a kontinensünkön a botanikus kertekből megszökve kezdte meg hódítását a világháborúk környékén. Igénytelen és jól alkalmazkodó-szaporodó növény, így nem csoda, hogy még az őshonos fajoknál is jobban megél a különböző területeken.

A lágyszárú az akár a 7 méteres magasságot és a 10 centis szár-átmérőt is elérheti, levelei pedig 2 méteres szélességgel büszkélkedhetnek. Évelő növény, így van ideje és energiája is elérni ezt az óriási termetet. Egész nyáron virágzik, százezernyi termése őszre érik meg. Ernyős virágzata rengeteg apró, fehér virágból áll.

Az invazív természetén túl az irtása sem egyszerű a tápanyagot elraktározó, mélyre nyúló karógyökerei miatt. A növény a kivágása esetén rögtön újra kihajt, és regenerálódik is teljes egészében pár hét alatt. Gyökerei önmagukban is túlélnek akár 3 évet, magvai pedig ennek sokszorosát is.

A közönséges tiszafa avagy tiszafenyő Európa leghosszabb életű fája - akár 2000 évig is elélhet. Kontinensünk északi felét leszámítva mindenütt, így hazánkban is őshonos fafaj. Az előzőleg bemutatott medvetalptól eltérően az érintése nem veszélyes, ellenben elfogyasztva az egész növény mérgező (a magköpeny kivételével).

Általában kisebb termetű fa, de akár a 30 méteres magasságot is elérheti. Középhegységekben érzi jól magát, a talajra nézve nem érzékeny, az árnyékosabb helyeket kedveli. Örökzöld élőlény, sötétzöld levelei 3-4 cm hosszúak. Érdekessége, hogy kétlaki, de némely egyedei egylakiak is lehetnek, akár ivart is válthatnak.

Magvait tobozokban csak félig ´érleli´, idővel vörös színű, húsos magköpenyt növeszt köréjük, mely a növény egyetlen nem mérgező része - az állatok így ezt elfogyasztva büntetlenül terjeszthetik a magokat. (Mivel a magot nem emésztik meg, a leveleket pedig jó esetben nem fogyasztják el.)

Mérgére leginkább a lovak érzékenyek, de a többi háziállat sem sokkal ellenállóbb. A tünetek többek között: szédelgés, izomgörcsök, eszméletvesztés, légzési nehézségek és szívelégtelenség. De a halál igen gyorsan beáll.

(Ha már a mérgezés lehetősége önmagában nem lenne eléggé rémisztő: Voldemort pálcája tiszafából készült ... )

A Szelim-lyuk egy Tatabányától északra fekvő, fokozottan védett barlang a Gerecsében. Főbejárata 289 méter magasan nyílik. Hossza 45 méter, függőleges kiterjedése pedig 18 méter; egy tágas teremmel és 4 bejárattal, illetve 2 felszakadással a mennyezetén.

A barlang egy kedvelt kirándulócélpont, illetve egy jelentős régészeti lelőhely is egyben - a Magyarországon talált, legrégebbi emberi jelenlétre utaló lelet is innen származik, mely mintegy 200 000 éves.

A barlangtól mintegy 300 méteres távolságban, Tatabánya fölé állították a Turulmadár emlékművet. Ez Európa legnagyobb bronzmadara; a turul kiterjesztett szárnya 15 méter, a karmai közt fogott Árpád-kard pedig 14 méter hosszú, fején a stilizált Magyar Szent Korona nyugszik.

A turul a magyar mondák és eredetlegendák egyik kiemelkedő madara, rengeteg történet fűződik hozzá. Valószínűleg a kerecsensólyom, szirti sas és/vagy griffmadár adták alakjának alapjait. Egészen az Árpád-ház elejéig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye.

Turulmadár két legendája eme linken elérhető »

Turul-ábrázolás hazánkban nem csak a fentebb említett szobor formájában lelhető fel, hanem az ország legalább 200 pontján található ilyen emlékmű, az 50 Ft-os érme hátoldala is turulos (kerecsensólymot ábrázoló), de például az Alkotmányvédelmi Hivatal jelképében is szerepel és a Szabadság híd pilléreinek kapuzatain ülő szobrok is ilyen madarak. Nagy-Magyarország elcsatolt területein többségében elpusztították eme emlékműveinket is.

A legfelkapottabb túra a tájegységben a Gerecse 50 TT, mi 2016-ban teljesítettük. De erre fut még a Kinizsi 100 TT második fele is (Viktor, 2017), illetve a történelemnek (II. Vh.) is emléket állító Kitörés 60 TT vége is itt van (András, 2017), nem is beszélve a Kék Kör OKT 11-es szakaszáról és még megannyi szép túráról.

A Gerecse 50 TT egy 50 km-es teljesítménytúra a névadó tájegységben (manapság több távon is lehet nevezni). 1982 óta szervezik, egyre növekvő létszámmal - és bár a táj csodás, az emberhorda immáron -véleményem szerint- elveszi a túra értelmét. Mikor mi voltunk, 10ezer embernél is több rótta a kilométereket, amit már akár természetkárosításnak is hívhatunk... Persze kis ésszel és korlátozással ismét visszaszerezheti a túra a régi értékeit

A leghosszabb táv a következő útvonalon halad, Tatabányáról kezdve egy kört alkotva: Jubileum-park, János-forrás, Baji vadászház, Tardos, Pusztamarót, Héreg, Bányhegy, Koldusszállás, Kisréti vadászház, Autópálya-híd, Turul, Jubileum-park.

Remélem ez a kis Gerecsében tett kitérő is tetszett nektek, kellemes természetjárást mindenkinek!

András