Magyarország ragadozói

Magyarország ragadozói

Sokan nem is sejtik, hogy még ma is, a végletekig kihasznált természet ellenére is élnek erdeinkben kisebb-nagyobb testű ragadozók. Ők azon fajok, melyek az évezredek során uralt területeiket nem voltak hajlandóak feladni az ember természetkárosító működése ellenére sem. Sajnos sok faj kipusztult, de most a túlélőkről essék szó, akik ma is élnek és vadásznak a településeink betontengerén kívül.

Magyarország ragadozói

A cím kissé megtévesztő lehet, nem kifejezetten a ragadozó életmódot folytató állatok összességéről lesz szó, hanem csak a Ragadozók rendjébe, mint rendszertani kategóriába tartozó, hazánkban is élő fajokról.

Egy szűk biológiai áttekintést engedjetek meg nekem, legyünk picit tudományosak. A hazai ragadozók mindegyike vagy húsevő, vagy mindenevő - világviszonylatban is mindössze egyetlen faj növényevő ebből a rendből. A legősibb közös ősük bő százmillió éve élt, az alrendek és egyéb csoportok azóta váltak szét és érték el a mai rendszerüket. A macska- és kutyaalkatúak alrendjének különválása ötvenmillió évvel ezelőttre tehető, az ezen belüli családok elhelyezkedését a következő lista mutatja. A Földön ma 276 fajuk él, hazánkban ebből 16 vadon élő, illetve 3 háziasított faj található meg.

• Macskaalkatúak alrendje
  • macskafélék családja
  • hiénafélék családja
  • cibetmacskafélék családja
  • madagaszkári cibetmacskafélék családja
  • pálmacibetfélék családja
• Kutyaalkatúak alrendje
  • kutyafélék családja
  • menyétfélék családja
  • mosómedvefélék családja
  • medvefélék családja
  • macskamedvefélék családja
  • bűzösborzfélék családja
  • rozmárfélék családja
  • fülesfókafélék családja
  • fókafélék családja

Vastaggal szedtük a Magyarországon is jelen lévő fajok családjait. Társoldalunkon, a www.elovilag.turaoldal.hu lapon a családok mélységében lehet keresni a hazai élővilág képviselői között.

Kis termetű ragadozóink

A termet alapján való csoportosítás itt kicsit sem tudományos, csak én igyekeztem valamilyen formában szétszedni az itt szereplő 19 fajt, ez volt a legkézenfekvőbb. Legkisebb ragadozófajaink a pár kilós tömeget sem érik el mindig, ennek ellenére mindegyikük kiváló vadász.

A Nyest karcsú mivolta miatt a farkával együtt majd egy méteres hossza ellenére is alig 1-2 kilogramm tömegű vadász. A nyuszttól igen nehéz megkülönböztetni, segítség a rá jellemző fehér mellfoltja lehet. Fő táplálékforrásai a gerinctelenek, rágcsálók, madarak és tojásaik, de szívesen fogyasztja a gyümölcsöket is. Főképp éjjel, földközelben vadászik, fára ritkán mászik, de a településeket nem kerüli.

A Nyuszt egy a nyestre rendkívül hasonlító ragadozó, megkülönböztetni őket meglehetősen nehéz - távolról vizsgálódva az egyetlen támpontunk az lehet, hogy az ő mellfoltja narancsos.

Ügyesen mászik, akár métereket is ugrik. Tápláléka mókusokból és kisebb madarakból áll, de a nagyobb rovarokat, bogyókat és a tölgymakkot is szívesen fogyasztja.

Nappal és alkonyatkor jár táplálék után, szívesen mászik fára is. A nyesttől eltérően viszont a településeket kerüli.

A Vadmacska középhegységeinkben és ártéri erdeinkben él, félénk állat, kerüli az embert. Fokozottan védett faj, eszmei értéke 250.000 Ft. Teljes hossza egy méter körüli, tömege változó, 4-6 kiló közötti. Hat alfaja van, hazánkban ebből 2 él: az Európai vadmacska, illetve a Házimacska.

Az Európai vadmacska jól alkalmazkodó, kiváló vadász. Nappal általában megbújva pihen valahol, éjszaka aktív. A házimacskához hasonlóan cserkészik, de például az őzgidát is képes elkapni egy fáról alávetve magát.

A Hermelin európai alfajai 30-40 centi hosszúak, tömegük pedig nem éri el a fél kilót. Az erők nyíltabb részeit kedveli, mezők-patakok-tavak környékén él. Védett állat, eszmei értéke 50.000 Ft.

Főképp alkonyatkor vadászik, de bármely napszakban aktív lehet. Kiválóan fut, ugrik, mászik, kúszik és úszik, önmagánál nagyobb zsákmányállatot is képes elejteni. Általában kisebb rágcsálókat, madarakat fogyaszt, de ha nincs más, akkor rovarokra, lárvákra, vagy akár a dögevésre is ráfanyalodik.

Hasa sárás-fehéres, háti bundája pedig nyáron barna, télen viszont jellegzetes fehér színű - csak a farokvége marad fekete. Értékes fehér bundája miatt az ember sokáig vadászta - még sajnos ma is ritkítják néha.

A Mosómedve többnyire 60-95 cm hosszú, farka 20-40 cm, súlya átlagosan 6–7 kilogramm, de 2–10 kilogramm között változhat. A tömeg nagy része az elraktározott zsír, főleg a hidegebb éghajlaton élő állatoknál. A nemek egyformák, bár a hímek kissé nagyobbak.

Bundája szürkésbarna, a hasi oldalon fehéres. Jellegzetes a farok fekete-fehér gyűrűs csíkozása, illetve a szemek feletti fekete álarc, ami afféle miniatűr gonosztevő külsejével ruházza fel a gyakran valóban szemtelenül lopkodó állatot. A fej alakja egyébként rókaszerű, orra és fülei hegyesek, ötujjú mancsai rendkívül ügyesek. Erős karmaival ügyesen tud fára mászni - veszély esetén legszívesebben a magasba menekül. A kicsinyek addig gyakorolnak anyjuk óvó tekintete mellett, míg megtanulnak ügyesen egyensúlyozni és mászni.

A Közönséges görény bundája sötétbarna, pofája fehér, bandita maszkkal a szeme körül. Aljszőrzete halvány sárga. Farka hosszú, lábai rövidek. A nőstény kb. 25–30 cm, míg a hím valamivel nagyobb 30–35 cm között van. A tenyésztett, állatkereskedésekben kapható példányok valamivel kisebbek.

A Molnárgörény a közönséges görénytől leginkább kissé világosabb bundájában, és a nem teljes pofáját borító, szem körüli maszkjában különbözik. 30–45 cm hosszú, 13 cm magas állatok, a nőstény 600-650 g, a hím 900-1000 g.

Nászidőszaka márciustól augusztusig terjedő időszakra esik, vemhessége 39-43 napig tart, 7-18 kölyök születik, az anya egyedül neveli az utódokat.A kölykök 1 hónapig vakok, 3 hónaposan önállóak. 1 évesen ivarérettek. Hibridizálódhat a közönséges görénnyel.

A Menyét testhossza 15-26 centiméter, vállmagassága 3-4 centiméter, farokhossza 3-7 centiméter. A hím maximum testtömege 250 gramm, a nőstényé maximum 110 gramm. Még ha a menyét hasonlít is rokonára, a hermelinre, kisebb nála és nincs fekete farok-vége; azonkívül teste hullámosan ívelt; éles határvonal húzódik fehér hasa és vörhenyesbarna felső része között. A hermelintől eltérően a menyét télen csak az északi területeken és a magas hegységekben ölt fehér bundát. Olykor még a hasán is látni barna foltokat vagy sötét jegyeket a szájzugban. Bár nem sokkal hosszabb a nősténynél, a hím jóval nehezebb. Mivel a menyét nagyon karcsú, még a pockokat is tudja követni járataikba.

A Nyestkutya testhossza 55-65 centiméter, marmagassága jó 20 centiméter, testtömege 4–6 kilogramm. Bundája barnásszürke, lábai, valamint a feje a szájszeglettől a fülig sötétkék. Pofáján mosómedveszerű álarcot visel. A háton keresztet alkotó sötét sávok vannak. A nemek hasonlóak. Szőrzete hosszú és bozontos. Farka 18 centiméterre is megnőhet, többnyire lelógatja. Bundájának alapszíne kopottságától függően az okkerbarnától a feketésig változhat. A szőrszálak vége ugyanis sötét, befelé pedig egyre halványul, így a nyestkutya szőrzete a kopással ´kivilágosodik´.

Közepes termetű ragadozóink

Ebbe a csoportba a kutyaméretű állatok kerültek, szélsőséges esetben ők már az emberre is veszélyesek lehetnének termetükből adódóan. Persze az ember egyik fajnak sem zsákmányállata, így egy kockázatos kimenetelű találkozásra aligha van esély

Az Aranysakál testhossza körülbelül 65–105 centiméter, marmagassága 45–50 centiméter között van. A farka közepesen lompos, 25–30 centiméter, a farok hegye pedig feketés-gesztenye színű. Az állat testtömege 7–15 kilogramm körüli, a kanok körülbelül 15%-kal nehezebbek, mint a szukák. Izmos lábuk a farkasokéhoz hasonlóan igen alkalmas hosszan tartó üldözésre, így a 40 km/h sebességet akár egy órán át is képesek tartani.

Színe télen és nyáron különbözik egymástól. Bundája világosabb és barnásabb színezetű nagyobb rokonáénál, farka és hasi oldala szürkésfehér. Füle a rövid szőrzet közt nagyobbnak hat, mint a farkasé, amely különösen télen, illetve az északi állományoknál alig áll ki a bundából. Állkapcsa sokkal finomabb és gyengébb, mint a farkasé.

Az aranysakálnak van egy különleges ismertetőjele, a talppárnája, amiről könnyen felismerhető. Mind a négy mancsán összenőtt két középső ujjának ujjpárnája. Ez az ismertetőjegy különösen a két mellső lábán figyelhető meg jól. A két középső ujj és a rajta lévő karmok nagyon közel helyezkednek el egymáshoz. Felismerését segíti még, hogy semmi más állathoz nem hasonlítható a hangja: elnyújtott üvöltés, rövid, vonyító és ugató hangok követik egymást, amelyeket általában napnyugta után hallat.

Az Eurázsiai hiúz testhossza 80–130 centiméter, marmagassága 60–75 centiméter, farokhossza 11–24,5 centiméter és testtömege 8–38 kilogramm. A hím körülbelül 15 százalékkal nehezebb a nősténynél. Az eurázsiai hiúz alkatára jellemző a hosszú láb, amelytől oldalnézetben közel négyzet alakúnak tűnik. E tekintetben a macskafélék általános felépítésétől a hiúz tér el a leginkább.

A végtagok nagy, erős és kerekded mancsokban végződnek. Főként télen, amikor ezek szőrzete a legerősebb és a legtömöttebb, kiemelkedő jelentősége van annak, hogy az állat tömegét nagy felületen oszlatják szét: körülbelül 40 gramm jut egy négyzetcentiméterre. A hóban úgy halad, mintha csak hótalpakon járna, e tekintetben csak a rozsomák szárnyalja túl. Az eurázsiai hiúz a mély, kevésbé összeállt hóban sem süpped be úgy, mint például a szürke farkas, a puma vagy a tigris. Nyomai mancsról mancsra élesen elválnak egymástól, hasa szinte soha nem érinti a havat. Mellső lába a hátsó hosszának csupán 80 százalékát éri el, ezért úgy tűnik, mintha fara nehezebb volna. Így már alkata is arra enged következtetni, hogy a hiúz gyors vágtára és hatalmas ugrásokra képes. Hátsó lábán a karmok kevésbé erősen görbültek, mint a mellsőn, ahol a körülbelül 4 centiméteres karmok szinte sarlószerűen hajlanak hátra. Futás közben az állat visszahúzza őket hüvelyükbe. Rossz távfutó. Az eurázsiai hiúz bundájának alsó szőrzete igen tömött, selymes, efölött a koronaszőrök 5-7 centiméteresek. A hátoldalon a szőre sűrűbb, bár annak hosszabb szőrszálai miatt ez éppen fordítva tűnik. A vörös vagy vörösesbarna hát sötét foltozása erősen változó, de tájanként jellemző lehet. Rövid, szinte csonkának ható fekete végű farkát a hiúz fel tudja mereszteni.

Az eurázsiai hiúz jellegzetes pofáján a szemek egészen elöl ülnek, így lehetővé teszik, hogy az állat egy széles mezőben a térben is lásson. Arcát alulról viszonylag hosszú pofaszakáll keretezi, amely nyomokban más macskaféléknél is látható, de messze nem ilyen kifejezett. Feltételezik, hogy mint egy parabola, elősegíti a hallást, hasonlóan a baglyok arcfátyolához. Az eurázsiai hiúz valóban nagyon jól hall, vadászat közben is leginkább erre az érzékére támaszkodik. A hiúz fülén 4 centiméter hosszú, fekete bojt van, amelynek segítségével képes a hangforrás helyét pontosan meghatározni. A bojt színe feltűnően elüt a világos hátsó fülszegélytől. A hiúz koponyája a macskafélékre jellemző, rövid, hatalmas szemfogak ülnek benne, amelyeken vékony barázda („vércsatorna”) húzódik.

A Borz nagyjából 56-90 centiméter hosszú (ebből 11,5-20,2 centiméter a farok hossza) és 6,6-16,7 kilogramm súlyú állat. A hímek valamivel nagyobbak, mint a nőstények. Szőrzete igen jellegzetes mintázatú, hasa fekete, háta viszont ezüstszürke. Pofája fehér, rajta az orrától a szemén át a füléig húzódó fekete sávval.

A Vörös róka testhossza 45,5–90 cm, farokhossza 30–55,5 cm. Testtömege 3–14 kg. Feje széles, homloka lapos, hirtelen keskenyedő arcorra hosszú és keskeny. Szemei ferdén nőnek; felálló füleinek a töve széles, felül kihegyesednek. Törzse karcsú, végtagjai rövidek és vékonyak. Farka hosszú és bozontos.

Általában vöröses-sárgás barna a színe, felülnézetben inkább rozsdavörös a bundája, a hasa és a végtagok belső oldala pedig fehéres. Sárgásvörös szőrméje sűrű és puha. Homlokán, vállain és háta hátulján a farok tövéig fehéren foltos; ajka, pofája és torka ugyancsak fehér. A végtagokon fehér sáv vonul lefelé, a fülek a mancsokhoz hasonlóan feketék. Esetenként a farok hegyén fehér szálak nőhetnek vagy éppen teljesen fehér a farka. Nagy az egyedi variancia, nagyon ritkán, de Magyarországon is előfordul teljesen fekete egyede, ezt a vadászati szaknyelv „szenes rókának” hívja. E furcsa szín megjelenéséért – csakúgy, mint a fekete párducok esetében – bizonyos pigmentek a felelősek.

Évente kétszer váltja a szőrét, ami az április-május, illetve október-november hónapokban zajlik le.

Az Európai vidra ujjai közötti úszóhártyák és áramvonalas teste egyaránt a gyors úszást segíti elő. Testtömege: 3-14 kg. Testhossza: 46-82 cm.

Magányosan él a párzási időszak és a kölykeit vezető nőstény kivételével. Nem alszik téli álmot. Vackát víz fölé hajló fák tövében, maga ásta kotorékban készíti, de olykor megtelepszik vízparthoz közeli borzvárban, nádasban is. A kotorék bejárata a víz alatt is nyílhat, de ez a vélekedésekkel ellentétben nem általános.

Tápláléka változatos lehet, de döntően halakból, emellett kétéltűekből, rákokból, esetleg pézsmapocokból és egyéb rágcsálókból, olykor gerinctelen állatokból - kagyló, nagyobb, vízben élő rovarok, rovarlárvák - áll. Az elfogyasztott halak mérete, faja adott vízterülettől függ, de általában a kisebb, úszás közben könnyen elfogyasztható, tömeges fajokat zsákmányolja. Esetenként jóllakottan, játékból is halászik.

Idejének csak kis részét tölti a vízben vadászattal és játékkal, döntő részben - a többi emlős ragadozóhoz hasonlóan - a vízparton, vackában pihen, alszik. Többször megfigyeltek télen egész vidracsaládokat, amint a vízparton ´szánkóztak´. Jó magasra felmásztak a parton, aztán a hasukon csúsztak le a lejtőn. Zsírréteg nem védi a kihűléstől a vízben, csak bundájának víztaszítósága, zsírossága és tömöttsége. Körülbelül 10 méter mélységbe és 1-2 percig merül maximálisan.

Természetes ellenségei - róka, nagyobb ragadozó madarak - inkább csak a kölyköket veszélyeztethetik.

Nagy termetű ragadozóink

A Szürke farkas nőstények testtömege 12–55 kg (átlagosan mintegy 40 kg), a hímeké 15–86 kg (átlagosan mintegy 50 kg); a legkisebbek az Arab-félszigeten élő (élt?), a legnagyobbak az észak-amerikai és a kelet-európai farkasok. Testhossza 1,0–1,6 m, amihez hozzájön még a 29–50 cm-es farok. Szőrzete élőhelyétől függően a fehértől a mélyfeketéig változik; Európában általában szürkésbarna. Egy alomban előfordulhat akár minden színárnyalatból is kölyök.

Talpán és farka alatt a terület megjelölését segítő illatmirigyek vannak.

Izomzata, tüdeje és szíve kiválóan alkalmazkodott a zsákmány üldözéséhez: rövid távon sebessége eléri a 60–70 km/órát, és eközben akár 4–5 métereseket is ugorhat. Valamivel lassabban futva (45–50 km/órával) mintegy 15–20 percig képes üldözni a prédát, de ilyen hosszú futás után legalább ennyit pihennie is kell.

Szaglása és hallása egyaránt kitűnő: ha megfelelő a szél iránya, akár 2–2,5 km-ről is megérzi a jávorszarvas szagát; szelíd farkasok 6 km-ről is válaszoltak egy ismerős ember farkasüvöltést utánzó hangjára – a valódi farkasüvöltést valószínűleg jóval messzebbről is meghallják. Látásuknak különösen a mozgást érzékelő funkciója kiváló.

A farkast túlzás nélkül tartják a legintelligensebb ragadozónak. Agytérfogata 150–170 cm³; különleges értelmi képességei a társas életmód eredményeként fejlődtek ki.

Vad alfajai a rókánál jóval nagyobb, szürke, barnásszürke, sárgásbarna vagy fehér színű állatok. (Az alfaj színe élőhelyétől függ.)

Élettartama átlag 13 év, fogságban átlag 15 év. A vadon élő farkas születéskor várható élettartama 5–6 év; a halál leggyakoribb okai a vadászat és a dominancia-harcok közben szerzett sérülések.

Az első világháborúban pusztult ki hazánkban, de szerencsére ma már ismét stabil populációt alkot. Fokozottan védett, eszmei értéke 250.000 Ft.

A Barna medve teste 1–2,8 méter hosszú, tömege ennek megfelelően 80–680 kilogramm.

A barna medve a gyakorlatban tipikus mindenevő; megeszik gyakorlatilag mindent, legyen az fű, gomba, gyökér, erdei gyümölcs, éppen rovar, kisemlős vagy szarvas méretű zsákmány. Nyáron elsősorban növényeket, terméseket és hagymákat fogyaszt. Táplálék után kutatva előszeretettel ássa ki az üreglakó állatokat, mint például az egereket, mormotákat. Étrendjében kiemelt helyen szerepelnek az ízeltlábúak, így például a molyok lárvái, a mézet pedig közmondásosan kedveli. Ezek a protein- és zsírforrások különösen ősszel, a téli nyugalmi időszak előtt fontosak, amikor tartalékokat halmoz fel a kemény hónapokra. A dögöt sem veti meg. Egyes alfajai eltérő mértékben vadásznak nagyobb állatokra – a grizzly például nemcsak a jávorszarvast, de alkalmanként még a fekete medvét is elejti. Más barna medvék csak ritkán vadásznak, és főként növényeket (terméseket, fűféléket) esznek. Elsősorban az észak-amerikai medvék ismertek arról, hogy súlyos vámot szednek a vándorló lazacokból. Egy-egy kedvező folyószakaszon több medve is összegyűlik, hogy a vízben állva kapkodják ki az árral birkózó halakat. Több esetben megfigyelték a barna medvék kannibalizmusát: főleg az idősebb hímek hajlamosak arra, hogy felfalják a fiatalokat. Természetes ellensége gyakorlatilag nincs, de a szibériai tigrissel kölcsönösen felfalják a másik faj fiatalabb példányait. Az ilyen eset elég ritka.

A barna medve bármelyik napszakban lehet aktív, de rendszerint reggel és este táplálkozik, a nap többi részét pedig fedezékében tölti. Ehhez többnyire egy mélyedést ás magának, és belefekszik. Több száz kilométereket is bekóborol egy év alatt, mindig az adott évszakban legtöbb táplálékot kínáló területeket keresve.

A barna medvékre nem jellemző a territoriális viselkedés; az egyedek útvonalai gyakran átfedik egymást. Alapvetően magányos állatok, de a bő táplálékforrásoknál (mint a föntebb említett lazachalászatnál vagy a gazdagabb áfonyásokban) többen is összegyűlhetnek. Ilyenkor több korosztályból álló családi csoportok alakulnak ki, és ezekben viszont már megfigyelhetőek az egyedi erőn alapuló dominancia-viszonyok. A legerősebb hímek a legmagasabb rangúak, bár a bocsaikat védő nőstények a legagresszívabbak.

A téli nyugalmi időszak a tél elején kezdődik, és a helyi viszonyoknak megfelelő ideig tart (a melegebb vidékeken el is maradhat). A nyugalomra vonuló medve leginkább nagy kövek, vagy óriásfák gyökerei közé odút ás, majd száraz növényekből bealmol magának. Nem ritkán több, egymást követő évben ugyanazt az odút használja. A nyugalmi időszakban nem hibernálódik, és gyakran felébred, ezért ez nem is igazi téli álom, mint egyes rágcsálóknál, hüllőknél és kétéltűeknél. Télen testsúlyuk jelentősen (akár a negyedével is) csökken, ezért tavasszal igyekeznek mielőbb regenerálódni.

Az 1860-as években tűnt el az országból, de szerencsére manapság már áttelelő példányok is vannak újra, mely a faj újbóli megtelepedésének első jele. Fokozottan védett faj, eszmei értéke 250.000 Ft.

Háziasított ragadozók

Ők csak a lista teljességének kedvéért szerepelnek itt; mivel háziasított állatokról van szó, őshonos fajokról nem beszélhetünk, ráadásul nem is fajok, hanem alfajok, illetve alfajokból nemesített egyedek. Mindhárom csoport kóbor állatként természetkárosító.

A Házi görényt időszámításunk előtt 1500-nál korábban háziasíthatták, eredetileg rágcsálókra vadásztak vele, ma már csak hobbiállatként tartják. A közönséges görényből nemesítették, mai visszavadult formái is velük alkotnak hibridet.

A Kutyákat a szürke farkas egy már kihalt alfajából háziasították több tízezer (akár százezer) éve. Munkatársként, munkaeszközként, házi kedvencként, illetve húsforrásként tartják. Nem csak Ázsia egyes vidékein, de éhínség (háborúk) esetén a világ többi részén is fogyasztják - a csau csau fajt kifejezetten erre nemesítették ki.

A kutyákat céljuk szerint 10 csoportba sorolják: pásztor- és juhászkutyák; schnauzerek, pinscherek, őrző-védő ebek, masztiffok; terrierek; tacskók; spitzek és ősi típusú kutyák; kopók, vérebek; vizslák, szetterek; vízi vadászok; társasági kutyák; agarak. Munkára fogásuk ma is jellemző, de többségében házőrzőnek és kedvencként tartják, kisebb részben segítőként, vadászkutyaként és pásztorkutyaként.

A Házimacskát legalább tízezer éve háziasították, de egyes elméletek szerint akár már bő százezer éve is az emberhez csapódhatott. Őse a vadmacska egyik ma is élő alfaja. A kutyáknál jóval nagyobb mértékben alkalmazkodtak a vadászathoz, (idővel elvesztették képességüket az édes íz érzékelésére, ami miatt a növényi táplálékbevitelük szinte megszűnt), ezt a vadászó életformát nem adták fel, ma is folyton jelen van a viselkedésükben.

További érdekes adatok és fotók a www.elovilag.turaoldal.hu lapunkon találhatóak, kicsit lejebb hozzá tudtok szólni a cikkhez, a kapcsolatot pedig a facebook oldalunkon a legegyszerűbb felvenni velünk. Reméljük tetszett a cikk, további kellemes böngészést!