www.turaoldal.hu
Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet
Végh Viktor, Koczog András
2011-2017
info@turaoldal.hu
fb.com/turaoldal.hu

4 év alatt teljesítettük az OKT-t :)   

2012.10.04. és 2016.12.11. között bejártuk az Országos Kéktúra teljes távját. Bő 1100 km-t túráztunk a Kék útvonalain, bő 30 km-nyi szintet emelkedtünk, illetve ugyanennyit ereszkedtünk is, mindezt pedig bő 4 évnyi kalandozás során teljesítettük, ezen belül is 60 túranap (25 túra) alatt.

Létrehozás dátuma: 2017.01.13.
Utoljára módosítva: 2017.11.15.
Írta: András,
   » Természet    » Túrázás

Teljesítettük az Országos Kéktúra mind a 27 szakaszát - 2012-2016

2012. október 04-én a Kék bejárásának gondolata után pár nappal kezdtük meg a nagy kalandot a 14-es túraszakasszal, az első közös Kéktúra fotónkat is a kezdeteknél, a Hűvösvölgyi Gyermekvasút Kéktúra táblájánál készítettük. 50 hónappal később végeztünk a szakaszok teljesítésével Hollóházán a 27-es szakaszt is magunk mögött tudva - ott is fotózkodtunk, a Kéktúra emlékmű mögött.

Az Országos Kéktúra (OKT) a Kék Kör északi része, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrával (RP-DKT vagy DKT) és az Alföldi Kéktúrával (AK vagy AKT) együtt egy teljes kört alkot, sorban megmutatva Magyarország természeti és kulturális kincseit.

A Kéktúra bejárása remek kaland lehet, mi csak javasolni tudjuk, hogy bátran kóstoljon bele mindenki

2012. őszén sokat túráztunk olyan ösvényeken, melyeket kék sávval jelöltek, illetve valamit már hallottunk is a Kéktúráról - nem is kellett több az ötlethez, mi is be akarjuk járni a Kék útvonalait, az Országos Kéktúrát. Nem sokkal később már a teljes Kék Kört célul tűztük ki magunknak, a Dél-Dunántúli Kéket és az Alföldi Kéket is teljesíteni szeretnénk.

2012. - 4 kéktúra, 4 túranap

2012.10.04. - Az első lépések - 14. OKT

Napokkal később az ötletből tervek lettek, majd tettekké alakultak: 2012.10.04-én bejártuk a Kéktúra számunkra első szakaszát, a 14,7 km-es 14. OKT-t. Izgalmas volt a kezdet, nem hazudtoltuk meg magunkat: szó szerint az első méteren 3-szor tévedtünk el

Év végéig további 3 szakaszt jártunk be, mint mindig, most is mindegyik túránknak megvolt a maga kis története. Mindhárom túra decemberben volt, sorban a 15. OKT nagyja, a 12. OKT és a 13. OKT. A 15-ös szakasznál már meg is volt az első problémánk, mely a táv kettébontására kényszerített - Pilisszentkereszt után már nem tudtunk felmenni Dobogókőre, mivel onnan már nem lett volna aznap buszunk hazafelé. Azt a pár km-t a 16-os OKT elején teljesítettük.

2013. - 4 kéktúra, 8 túranap

2013-ban is a Pilis és Visegrádi-hegységben kezdtünk, a Kék 16. OKT szakaszának elején túráztunk. Sajnos a nagy hó és vízözön nem engedett kibontakozni minket, így a teljes 16. OKT-t csak pár nappal később teljesítettük egyben.

Az évben még két Kéktúrát csináltunk, az egyik a Dunakanyarral-bringázással egybekötött 17. OKT és 18. eleje + bringa túránk volt,a másik pedig a 18. OKT fele túránk. A Börzsöny vidéke kétségtelenül csodaszép, illetve a Cserhát is remek kirándulóhelyszín.

2014. - 5 kéktúra, 13 túranap

Ebben az évben már 5-ször léptünk a Turistajelzés ösvényeire, ráadásul majd mindegyik alkalommal több napos túrákat tudtunk csinálni. Elsőként a 10. OKT, majd a 11. OKT szakaszokat jártuk be, majd a 09. OKT nagyját. Egy hónappal később a 01. OKT és 02. eleje következett, majd év végén a 11. OKT végét volt szerencsénk megismerni.

2015. - 9 kéktúra, 28 túranap

Bükk (Tar-kő)

Ezévben belehúztunk a Kéktúrázásba, év végére volt tervben a teljes táv teljesítése, majd 2016-ban a teljes Kék Kör bejárása. Sajnos ez nem jött össze, valószínűleg egy évet csúszik a Kék Kör - de ettől függetlenül szerencsére remek túraévek vannak mögöttünk.

Az esztendőt az 05. OKT és 06. OKT elejével kezdtük, majd a 08. OKT első fele következett. A 2013-ban megkezdett 18-as szakaszunkat is végre befejeztük, ez lett a 18. OKT vége túra, majd a Dunántúlon sorban haladtunk kicsit a 03. és 04. OKT és 06. vége és 07. OKT túrákkal. Az Északi-középhegységet is egyre inkább sikerült felfedeznünk, egy hosszú 19. és 23. OKT és 20. eleje távval zártuk a nyarat. Később ismét egy hiánypótló túra következett, a OKT 2., 8. és 9. szakasz részei és Szent György-hegyi séta menetelések. Ezzel pedig befejeztük az Országos Kéktúra Dunántúli szakaszait

A 21. OKT és 20. vége és a A 22. és a 24/a OKT túrákkal zártuk az évet, már csak bő 200 km maradt vissza.

2016. - 3 kéktúra, 7 túranap

2016.12.11. - Az utolsó lépések - 27. OKT

Az évben a Kéktúrázás kissé nyögvenyelősen ment - sajnos a hiányzó részek nagyon messze voltak tőlünk, így pontosan meg kellett azért gondolni a napokat. A 24/b OKT és 25. elejével kezdtünk év elején, nyáron a 25. OKT vége és 26. OKT eleje túra következett, év végére pedig a 26-os szakasz vége, illetve a 27. OKT szakaszokat hagytuk - ezzel pedig lezártuk a bő 4 éve tartó kalandunkat, teljes egészében teljesítettük az OKT Turistajelzés ösvényeit

Egyelőre csak felületesen meséltünk a Kéktúránkról, de idővel tervezzük részletesebben is megírni a beszámolót

A túráinkat gyűjtő oldalon listázhatóak-kereshetőek az ilyen túráink.

| www.turaoldal.hu | 2011-2017 | Végh Viktor, Koczog András | Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet | info@turaoldal.hu |