Nagy-Kopasz » 2013.03.23.

Túraösszefoglaló Megfigyelt, látott vagy hallott állatok A túra útvonala Búcsú a téltől

Egyik nap ismét álmodtunk egy nagyot, és arra gondoltunk, hogy ki kéne próbálni, mire is jutnánk, ha a civilizáció minden jótékony dolgától elszakadnánk, és magunk maradnánk a természetben.

Ezt ki akarjuk próbálni egy kétnapos túra keretében, gyufa nélküli tűzgyújtással, menedéképítéssel, vadászattal, és minden jóval egybekötve.

Illetve hetek óta tervezzük a kéktúra 10. szakaszának teljesítését egy kétnapos kirándulás folyamán, de az időjárás többször közbeszólt: a 2012. decemberében kezdődött tél leghidegebb napjai a 2013. március 15-i hétvégén voltak hófúvással és katasztrófákkal, illetve egy héttel később folytatódott ez.

Így hát a kétnapos túra halasztódott, és a helyette tekerésnek szánt kaland sem volt teljesíthető a szeszélyes idő miatt.

De így kitaláltuk, hogy egy gyalogtúra alatt nézzük meg a ´túlélésgyakorlat´ egy minimális részét. Kissé elbuktunk: a tűzrakás még papír és gyufa felhasználásával is csak minimálisan és éppenhogy sikerült. A nedves fa és minimális hőmérséklet nem barátja a lángoknak.

Mindenesetre szép túra volt. Nagy-Kopaszon megnéztük a kilátást, majd pár órát elvoltunk a tűzrakással és evéssel. Nem teljesítménytúra, de tetszetős kaland volt, jó pár tanulsággal.

Túraösszefoglaló

A túra során megfigyelt, látott vagy hallott állatok

A természetben a túrázó rendszerint halkan jár, hogy az élővilágot csak minimálisan megzavarva élvezhesse a csendet és nyugalmat; vagy éppen az erdő üdítő zenéjét. Kellő óvatossággal és figyelemmel járva az erdőt pedig előfordulhat, hogy érdekes élőlényekbe botlunk, megfigyelhetünk néhány kellemes hangú madarat vagy színpompás rovart, esetleg lencsevégre is kaphatunk egy-egy nagyvadat, vagy lefülelhetjük a közelünkben bóklászó állatokat.

A kirándulásaink során már sokszor szerencsénk volt, szinte minden alkalommal találkozhattunk az erdő élővilágának valamely képvsiselőjével. Eme túra alkalmával az alábbi állatokat láttuk vagy hallottuk. A képekre vagy a linkre kattintva az elovilag.turaoldal.hu kapcsolódó oldala tölt be bővebb információkkal szolgálva az adott élőlényről.

Az alábbi állatokkal találkoztunk a túra folyamán valamilyen formában. Részletesebb információ a fajokról a www.elovilag.turaoldal.hu weboldalon olvasható.

(3) »

(3) »

(1) »

(1) »

(4) »

A túra útvonala

Táv [km]	Helyszín	Időpont	Infó
0	Budakeszi eleje	08:50
	kiérünk Budakesziről	09:20	a város szélén a kerítésen kellett átmászni
	nagy tisztás	09:45-10:15	3 vadles + 1 vadetető egy helyen; a vadlesen pihentünk; itt láttunk 2 muflont a távolban, és pár10 méterre 3 őzet
10	Nagy-Kopasz, kilátó	12:50-13:00	Csergezán Pál kilátó fenn a kilátóban -5°C
	hosszas pihenő	13:15-15:55	tűzrakás, evés
	és találkozása	16:45-16:50	itt már voltunk aznap; láttunk egy muflont nagyon közel, és egy mókust
		17:40	kiértünk a főútra, a -on haladtunk Budakesziig
	visszaértünk Budakeszire	18:20
20	Budakeszi művelődési ház	18:45	futottunk a busz után, 22/22A/22-es busszal vissza Budapestre

Búcsú a téltől

Budapestről a Moszkva-téri találkozás után a 22-es busszal mentünk egészen Budakeszi elejéig. A buszút mindössze 20-25 percet vett igénybe - így közben fantáziálhattunk leendő túránk kihívásairól.

Terv szerint a természetben töltött idő fele túrázás lesz, fele pedig egy-egy túlélőtrükk gyakorlása, vagy valami ilyesmi. Mindenesere a buszmegállótól nyugat-északnyugat fele indultunk, arra volt a kiszemelt célpont, a Nagy-Kopasz. Az irány adott volt, így jó darabig teljesen térkép nélkül haladtunk, csak az iránytűre hagyatkozva.

Tartva az irányt, jópár10 perc alatt sikeresen el is hagytuk a várost: egy vadak számára felállított kerítésen, létra segítségével átmászva jutottunk be az erdőbe.

Egy szép erdősávon való áthaladás után megérkeztünk első megállónkig: kijutottunk egy tisztásra, ahol 2 vadlest is felállítottak. A tisztást egy sor csupasz fa szelte ketté, így mi el voltunk választva a vadlesektől távol felépített vadetetőtől. A környéken nem messze volt egy 3. megfigyelőhelyként üzemelő faépítmény is - egy a tisztás mellett lévő, kerítéssel teljesen elzárt terület közepén tornyosodott.

Ezen a helyen pihentünk meg, felmásztunk az egyik toronyra. Távcsövünkkel körbepásztáztuk a területet, és kattintottunk párat fényképező alkalmatosságainkkal.Elsőként lencsevégre egy a fejünk felett elsuhanó kisrepülőgép akadt.

Nem sokkal később, miután elkezdtünk induláshoz szedelődzködni, Viktor észrevett egy újabb fotótémát: a távolban feltűnt 2 muflon. Békésen legelésztek és sétáltak, félig-meddig a területet kettémetssző erdősáv takarásában. Sajnos kép nem készült róluk, mivel elterelte figyelmünket egy kisebb őzcsapat, 3 példánnyal. Épp felénk szökelltek, miközben mi a magasból figyeltük őket. Pár10 méterre álltak meg tőlünk, és kezdtek el mustrálni minket. Pechünkre egyikük felhúzta a nyúlcipőt, és ezzel a többieket is megijesztve elillantak, mielőtt profi géppel képek készülhettek volna rólunk. Én mindössze egy rossz minőségű képet tudtam csinálni a telefonommal.

Sajnos a megörökítés hagy maga után kívánnivalót, az élmény és emlék semmiképp...

Folytatva túránkat nyugat fele, egy szűk füves területen haladtunk keresztül; egyik oldalunkon a kerítés nem engedte a sáv elhagyását, másik oldalunkon viszont gyönyörű fenyőerdő zöldellett. A folyosó végén találtunk pár nyúlüreget, de sajna a lakójával nem találkoztunk - a tapsifüles egész túránk alatt nem mutatkozott. Az odú körül több ürülékhalom is trágyázta a földet, melyekből ha mintát nem is vettünk, képeket csináltunk a későbbi azonosítás lehetősége kedvéért.

A ´nyomolvasást´ követően, pár méterrel később ismét egy kerítésbe futottunk; innen két létra közül választhattunk, hogy merre folytatjuk utunkat. Mi továbbra is a nyugati-északnyugati irányt preferáltuk, így egyenesen előre haladtunk. Először egy rendes úton lépkedhettünk, szinte autóval is kényelmesen járható lett volna, de miután az ´zsákutcába´ futott, ismét csak a tájolóra bízva magunkat folytattuk utunk a helyesnek vélt irányba.

Az idő hideg és fagyos volt, menet közben rengetek kisebb hófolttal találkoztunk - a későbbiekben pedig sziklakeménységűvé fagyott pocsolyákból sem volt hiány.

Az út erősen emelkedett, így némi idő elteltével egy magaslatra jutottunk, ahol már Viktor barátom hajlandó volt közkinccsé tenni a térképet, és megpróbálhattunk rájönni, hogy épp merre járhatunk. Ez valamelyest sikerült is, pár perc pihit követően folytattuk is menetelésünket.

Nem tellett sok időbe, és elértük túránk első turistajelzését, a piktogrammot, melyhez nem sokkal később társult a is. Ezeket követve jutottunk fel végül a Nagy-Kopaszra, ahol megmászva a nemrégiben épült kilátót, meg is tekinthettük a Budai-hegység meglepően szép panorámáját.

Fenn csípős, hideg szél fújt, ezért nem élveztük sokáig az építmény vendégszeretetét. Miközben lemásztunk beszéltük meg a túra végpontját: úgy döntöttünk, fejezzük be ott a napot, ahol elkezdtük. Irány vissza Budakeszire, persze másik útvonalon.

Bevettük magunkat ismét az erdőbe, és kitartóan meneteltünk egy erdészeti úton kelet-északkelet felé. Terv szerint idővel el akartuk érni ismét majd a -et, mely visszavisz a célunkig.

Néhány perc gyaloglás után találtunk egy alkalmas helyet, ahol emberektől elzártan gyakorolhatjuk a túlélés fortélyait. Tüzet akartunk gyújtani kőkorszaki eszközökkel - papír és gyufa nélkül -, illetve menedéket építeni, csak a természetben található eszközök felhasználásával. Én reménykedtem kicsit, hogy a kötélfonást is kipróbálhatjuk, sőt még a műanyag üvegben vízforralást is, de ez is csak hiú ábránd maradt.

A tűzgyújtásnál gyorsan beláttuk, hogy gyufát vagy öngyújtót segítségül kell hívnunk - a tudásunk nincs meg a kőkorszaki módszerekhez, és ami még roszabb: a fa vizes... Papírt továbbra sem akartunk használni, de jópár adag gyújtósnak használt száraz fűféle elégetése után rájöttünk, hogy nincs választásunk - papírt is fel kellett használnunk.

A szenvedéseinket nem részletezném tovább, lényeg a következő: Másfél óra alatt, a tűz folyamatos fújása mellett, elhasználva a kis adag sebfertőtlenítésre magunkkal hordott 98%-os alkoholt sikerült csak begyújtanunk a tüzet, és annyi időre életben tartanunk, hogy az edényben megmelegítsünk két konzervnyi ételt.

(Igen, luxus magunkkal hozni az edényt - de helyet nem foglal, és gázfőzős időszakunkban spóroltunk így alaposan az energiával, így akkor megérte hordozni - most meg már csak megszokás, és tény - kényelem is.)

Mindenesetre az étkezés után újra nekiveselkedtünk, és egyenesen keletnek fordulva belevetettük magunkat a sűrű susnyásba.

Néhol nagyon keserves volt az előrehaladás, az indák és tüskés bokrok alaposan megnehezítették dolgunkat.

Több, mint fél óra törtetés után kijutottunk egy útra, melyet követve (cikázva és kanyarogva) elértük a -et végre megint, majd kis darabon ezen folytattuk utunkat. A jelzés elérése kellemetlen meglepetéssel szolgált: kiderült, hogy egy kilométerre sem távolodtunk el a Nagy-Kopasz csúcsától.

A jelzésen csak egy darabig haladtunk, majd azzal mit sem törődve kelet felé tartottunk. Szintén Viktor szemfülességének hála egy muflont ismét észrevettünk a messzeségben, és sikerült is 10-20 méterre megközelítenünk. Kép róla sem készült, túl hamar észrevett minket, de az élmény örök; pláne, hogy egy mókus tőle nem messze szaladt el mellettünk a biztos menedéket adó fák ágai közé.

Idővel elértük a Budakeszire tartó főutat, a pedig azzal párhuzamosan haladt. Errefele sötétedett ránk, a városba beérve már csak az éjszakai fények látszottak.

A betonrengetegben caplattunk még egy darabig, majd a 22A jelzésű buszt futva értük el a Művelődési háznál, mely elszállított minket a belváros szívébe. Ismétlésre méltó túra volt.

András