www.turaoldal.hu
Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet
Koczog András
2011-2024
info@turaoldal.hu
fb.com/turaoldal.hu

0 +
~7 perc

Visegrád, pecsétpótlás » 2013.08.17.

Pár hónapja, mikor a kéktúra 16-os, Dobogókő-Visegrád szakaszát teljesítettük, akkor az utolsó előtti 2 pecsételőhelyet nem találtuk meg, és csak fotót készíthettünk dokumentálás címszóval.

A mostani túrán amellett, hogy újra szeretnénk megcsodálni Visegrád panorámáját, az egyik, a Nagy-Villám pecsétet szeretnénk még pótolni.

Eme célok sikerültek is, ráadásul még a Duna folyásában is gyönyörködhettünk több helyen, lábat áztathattunk a Megyeri-híd mellett, és még egy érdekes videót is készíthettünk lefele jövet Visegrádnál a Fellegvártól 40-60 km/h sebességgel.

Szintén egy jó túra volt, ismétlésre méltó

Elsőként a megszokott helyünkön, a vasúti híd alatt álltunk meg szusszanni egy kicsit
A folyó vízállása igen alacsony volt, így sokáig be tudtunk sétálni a közepe fele
Hűséges társ a bringatúrák során és a mindennapi közlekedés alkalmával is
Gyönyörű a kilátás, kár, hogy sok helyen van elrontva a felsővezetékekkel
Visszafele elidőztünk a Szentendrei Dunaparton egy sör mellett

Túra ideje: 1 nap
Éjjelek kint: 0 éj
Megtett táv: 122.5 km
Szint: +228 / -228 m
   » Bringatúra

Túraösszefoglaló

Tájegység: - Visegrádi-hegység - Pilis - Duna
Túra ideje: 2013.08.17.
Táv és szint: → 122.5 km ↗ 228 m ↘ 228 m
Táv-szint arányok: Szintemelkedés: +1.9 m/km
Szintereszkedés: -1.9 m/km
Szintváltozás: 3.7 m/km
MTSZ pont: 65 pont
Túra útvonala: Népliget, Szentendre, Visegrádi Fellegvár, Szentendre, Népliget
Infó, ötlet: - kulacstartó és rendes kulacs jól jönne, hogy ne kelljen megállni sűrűn inni
- Szentendre előtt a szokásos pocsék út 2 km-en keresztül
- Szentendre után többször kell kilométereket az autóúton menni
- napos, meleg idő, kissé felhős
- felkapott turistahely révén nem túl elhagyatott
- táskáink tömege: 5 kg

A túra során megfigyelt, látott vagy hallott állatok

Az alábbi állatokkal találkoztunk a túra folyamán valamilyen formában. Részletesebb információ a fajokról a www.elovilag.turaoldal.hu weboldalon olvasható.

Dolmányos sirály
(rengeteg) »
Fürge gyík
(2) »
Borz
(1) + »
Nagy gyöngyházlepke
(rengeteg) »
Gyepi béka
(több) »

A túra útvonala

Táv
[km]
Helyszín Időpont Infó
0 Népliget 08:30-09:20 » Turistajelzés / Turistajelzés
17.2 Északi vasúti összekötő híd 10:25-10:30
23.8 Megyeri-híd mellett 10:55-11:10 séta a dunában
29 Szentendre eleje 11:40 ettünk előtte az erdőben némi ringlót a fáról
43.5 Tahitótfalu (Tahi-híd) 12:20-12:30
56.4 Visegrád (CBA) 13:00-13:10 vásárlás
61.9 Fellegvár 13:50-14:00
62.8 Étterem 14:10-14:25 16-os OKT pecsétjének pótkása
63.2 Bob-pálya melletti park 14:25-15:55 kajálás, sörözés; majd visszafele az úton megálltunk a kilátónál a főút mellett
79.3 Váradok bm. 17:00-17:30
92.9 Szentendre, Dunapart 18:20-19:05 sörhűtés a folyóban
107.2 Északi vasúti összekötő híd 20:15-20:25
122.5 Népliget 22:00 búcsú sörözés

Visegrád, pecsétpótlás

A túra leírása Zsófinak hála meg is hallgatható: Hangoskönyv

Visegrádi bringatúra és 16-os OKT pecsétpótlás

Reggel nem tűztünk ki túl korai időpontot az induláshoz, fél 9 körül gurultunk be a Népliget fái közé a megszokott találkahelyre. Nem kapkodtunk, köszönés után még majd egy órát elvoltunk és beszélgettünk, mielőtt megkezdtük volna a távot. (Volt miről diskurálni; Viktor Erdélyben barangolt egy hetet pár nappal ezelőtt, ígért arról is egy szaftos kis leírást és képösszeállítást.)

Mikor észrevettük, hogy súlyosan peregnek a másodpercek, inkább úgy döntöttünk, hogy nyeregben folytatjuk a diskurzust. A szokásos útvonalunkon indultunk ki a fővárosból - áthajtottunk a Lágymányosi-Rákóczi hídon, majd a parton északnak fordulva a Duna mellett a budai oldalon száguldottunk tovább. Az part menti bringaút igen jól ki van építve, van is forgalma rendesen, bár néhol a pocsék megoldás miatt a gyalogosokkal megy a harc az aszfalt birtoklásáért...

Mindenesetre gond nélkül értük el az első kihaltabb részt, az északi összekötő vasúti hidat. Hiányérzetünk lett volna, ha nem csinálunk itt képet, így pár gyors kattintás után indultunk csak útnak ismét.

A minden alkalommal megcsodált és fotózott északi vasúti összekötő híd környéke

A vasúti híd mellett a folyamba ömlő Aranyhegyi-patak felett átívelő hidacskán áthajtva rátértünk a Római partra, aholis a megszokott nyüzsgés fogadott minket, igaz még a délelőtti órákhoz méltó szolidabb változatban. Az ételszag emlékeztetett minket arra, hogy nem volt túl bőséges az aznapi reggeli, így igyekeztünk gyorsan magunk mögött tudni a rengetegfajta ételt kínáló bódékat.

Gyorsan el is jutottunk majdnem egészen a Megyeri hídig; előtte párszáz méterrel álltunk meg kicsit áztatni a lábunk a Dunában. Most sokáig be lehetett sétálni a mederben a folyó közepe felé, igen alacsony volt a vízállás. Körülöttünk sirályok zúgolódtak és napoztak, kőröztek a fejünk felett, vagy épp szép nagy kagylókat bontogattak.

Dunapart és sirályok mellettünk a Megyeri híd szomszédságában

A kis pihenő jólesett, így frissen pattanhattunk újfent a nyeregbe. Ezen az úton már sokadjára jártunk, így szinte csukott szemmel is elértünk volna Szentendréig. De nem így tettünk, hisz a környezet immáron nem a füstös városra emlékeztet, inkább üdülőövezet-szerű, néhol pedig már erdei részek is a szemünk elé tárulnak, ha nem is nagy terjedelemben.

Az első erdősebb szakasz egy kilométere szépen le van kövezve, kellemesen lehet rajta tekerni végig. Ezt viszont a pokolba már többször kívánt út követi, mely kevesebb kárt tesz a paripáinkban ha inkább a mellette lévő gazos földön tekerünk. Mindenesetre ezt a jó 1000 méternyi távot letudva ismét egy erdősebb részbe érünk, mely a kövezést és aszfaltozást is nélkülözi - egy erdei, de korrekt útról beszélünk. A vízmosások, biciklisek, kirándulók igen hepehupás állapotúra tudják varázsolni a földet, de még így is kellemesebb itt tekerni, mint az előző szakaszon. (Egyrészt kellemes a környezet, másrészt nem is várunk el többet egy aszfalt nélküli úttól, mégis nagyságrendekkel jobb a minősége.)

Kiérve a fák közül meg is érkeztünk Szentendre széléhez. A város közepét elkerülve a tökéletes állapotú bicikliúton érhetünk el a Dunapartra, mely mindenképp megérdemel pár pillantást és fotót. Majd visszafele, most sietünk.

Sajnos a további út jó részét a főúton kell teljesítenünk, csak az elkövetkező pár kilométeren van rendes bringaút, illetve a Tahitótfalu utáni néhány kilométeres szakaszon.

A Tahi-hídnál pihentünk és dokumentáltunk még pár percet, majd egyhuzamban teljesítettük a maradék távot. Útközben sajnos láttunk egy elütött borzot - úgy néz ki, az ember még akkor is képtelen figyelmes lenni, mikor a Pilis-Visegrádi hegység területén halad keresztül, vagy akár bármely más helyen, ahol van még némi élet... Szintén egy szomorú tapasztalat.

Visegrádon először a komp melletti CBA-ba siettünk feltölteni készleteinket, illetve az emelkedést is onnan kezdtük meg. Nem vészes az út, de azért könnyűnek sem mondanám.

A CBA mellett kikandikáló Fellegvár
Némi kilátás a kábelban
A kiügyeskedett fotó a várról
Panoráma; magáért beszél...

Mi olyan 30 perc alatt tettük meg az 5,5 km-es utat felfele a Fellegvárig. Ott megcsapoltuk az ivókutat, majd továbbáltunk megkeresni a Turistajelzés pecsételőhelyet. A Nagy Villám Étteremben bújt meg a lenyomatkészítő, Viktor össze is tintázta füzeteinket, míg én készítettem pár képet a tájról. Az emberi IQ itt is megmutatkozott. Gyönyörű lenne a panoráma, ha nem lenne elszúrva némi kábelrengeteggel. Így sajna egy normális képet sem lehetett készíteni átívelő fekete egyenesek nélkül.

A Bobpálya pár100 méterrel arrébb volt, amellett telepedtünk le a parkolóban. Megmelegítettük a sóletadagunkat, és kellemesen megebédeltünk. Jó másfél órát pihentgettünk itt, csak azután indultunk el visszafele.

A lejtmenetnek köszönhetően alaposan be lehet gyorsulni, egy jó 2 km-en keresztül 2 sportmotoros sarkában haladtunk. De megálltunk az útmenti kilátónál készíteni pár csodás fotót, így adtunk nekik némi egérutat

Mielőtt folytattuk volna a száguldást, felszereltem a telómat a biciklim elejére, hogy legalább részben rögzítse az élményt. Egész jól sikerült ahhoz képest, hogy csak gyorsan összetákolt módszerrel lett rögzítve, tesztelés nélkül. A videó itt tekinthető meg.

Szentendre, Dunapart, panorámaképek
Parlament

Az út folytatása is szép volt, jó 50-es 60-as sebességgel haladtunk le egészen a partig. Onnan meg nekikezdtünk a visszaútnak, pontosan arrafele, mint amerre jöttünk. A ´Váradok´ nevű buszmegállóban pihentünk pár percet mielőtt egy újabb szakaszt magunk mögött hagyva elértük Szentendrét. Némi italhűtés után újfent tovaindultunk.

Az északi összekötő vasúti hídnál álltunk meg kicsit még, majd Viktor vásárolt az Auchanban/Tescoban, végül pedig elértünk a Népligethez (igaz, most a Lágymányosi híd helyett a Szabadsághídon haladtunk át). Ott elfogyasztottuk a jól megérdemelt söröcskénket, és fájó szívvel konstatáltuk, hogy ez a túra is végetért...

De jön majd a következő

Búcsúzóul pedig a Viktor által készített 2 kép, mely beindította a fantáziánkat - elhatároztuk, hogy alkotunk egy profi képösszeállítást különböző fotókról városokról, épületekről, és persze a természet sokszínűségéről. Hogy miért lesz újszerű és különleges, azt hagyjuk egyelőre a homályban...

ViktorAndrás

| www.turaoldal.hu | 2011-2024 | Koczog András | Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet | info@turaoldal.hu |