www.turaoldal.hu
Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet
Koczog András
2011-2024
info@turaoldal.hu
fb.com/turaoldal.hu

0 +
~3 perc

10. OKT » 2014.03.29-30.

Nekiveselkedtünk a 10-es kék szakasznak is, és sikeresen végig is mentünk rajta. Az út vége mondjuk nem a megfelelő jelzéséről fog az emlékezetünkbe vésődni, jóval inkább a kutyaugatás követte rohanásunk fog megmaradni.

De ennél több negatív élményünk nem is igazán volt a túra folyamán, csodás ösvényeken haladhattunk végig, illetve több várat is megtekintettünk az utunk folyamán.

Szintén egy ismétlésre méltó túra, ráadásul, ha a 11-es szakaszt is teljesítjük, akkor meglesz egy hosszú-hosszú összefüggő szakaszunk a Kéktúra középső szakaszán.

Bodajktól eddig végig a főút mellett, annak szegélyén kellett haladnunk, kilométereken keresztül csak a szántókat láthattuk
Előttünk kúszott át az ösvényen. Mostanság többnyire lábatlan gyíkokat látunk, siklót szinte alig...
Sok virágot nem láttunk utunk során, de ezt pont a sátorhelyünk közelében fotózhattuk le
Nem igazán volt ereje teljében az aljnövényzet...
És ha már pecsételtünk, elfogyasztottuk a megérdemelt söröcskéinket is az útvonaltervezés közepette
Az aljnövényzet nem túlságosan volt jelen itt sem...
A Vitányi várban ért minket a naplemente, a vacsorára főzött levesünk elfogyasztása közben

Túra ideje: 2 nap
Éjjelek kint: 1 éj
Megtett táv: 54.3 km
Szint: +1322 / -1235 m
   » Gyalogtúra    » Kéktúra

Túraösszefoglaló

Tájegység: Vértes
Túra ideje: 2014.03.29-30. » 2 túranap » 1 éj a szabadban
Táv és szint: → 54.3 km ↗ 1322 m ↘ 1235 m
Táv-szint arányok: Szintemelkedés: +24.3 m/km
Szintereszkedés: -22.7 m/km
Szintváltozás: 47.1 m/km
MTSZ pont: 122 pont
Túra útvonala: Bodajk, Gánt, Mindszentpuszta, Várgesztes, Vitányi vár, Szárliget
Infó, ötlet: - függőágy kéne, sátor helyett (a következő túrára ez meg is valósult :) )
- kéne csinálni/venni egy szopókás kulacsot, h ne kelljen mindig elővenni az üveget
- hiányzott a kanál... kellett volna vinni
- rendes, követhető, mindenhol frissen festett kék jelzés
- 1-2 helyen a fakitermelők eltakarták az utat a farakásokkal, így megtévesztő
- jó idő, kissé felhős
- a településeken is alig találkoztunk emberekkel, a természetben abszolút nem
- táskáink tömege: 14 kg

A túra során megfigyelt, látott vagy hallott állatok

Az alábbi állatokkal találkoztunk a túra folyamán valamilyen formában. Részletesebb információ a fajokról a www.elovilag.turaoldal.hu weboldalon olvasható.

Vörös róka
(1) + »
Európai őz
(2) + »
(2+1+1+3) + »
Fürge gyík
(5+2) »
Csuszka
(2) »
Barázdabillegető
(1) »
Selymes döglégy
(rengeteg) »
Lábatlan gyík
(1) »
Gyepi béka
(rengeteg) + »

A túra útvonala

Táv
[km]
Helyszín Időpont Infó
0 Bodajk, kocsma 08:50-09:25 » Turistajelzés
pecsételés; reggeli (a vasútállomásig + 1 km)
Csókakő, vár 11:25-11:50 eddig a szakasz végig az aszfaltúton jött; igen szép falu; a várhoz a letérés + 2×200 m
Gánt előtt, vadles 15:00-16:25 evés, ivás (sólet + kávé)
18.8 Gánt -17:45 pecsételés
Gánt után 18:30-09:00 Turistajelzés és Turistajelzés kereszteződés; tábor; szalonnázás; ránk sötétedik; 20:30-kor fekvés
07:00-kor kelés (az óraátállítás miatt egy órával korábbnak hittük először...); reggeli; pakolás
24.4 Mindszentpuszta 09:55-10:05 pecsételés az úttól meszebb, + 2×200 m
Oroszlánkő vár 11:10-11:30 az úttól meszebb van, + 2×200 m
31.7 Kőhányáspuszta 12:30-12:45 pecsételés
Gesztesi vár 13:50-14:45 az úttól meszebb, + 2×500 m; evés; táskajavítás
36.3 Várgesztes 15:05-15:45 Vadász söröző; pecsételés
Mátyás-forrás 16:45-17:35 kávézás
Vitányi vár 18:50-19:45 az úttól meszebb, + 2×200 m; szép vár; fotózás; levesezés; itt sötétedik ránk
eltévedés + 2×500 m
49.7 Szárliget 22:35-22:51 előtte baromi nagy rohanás; sötétben nehéz követni a jeleket
a csillagképek alapján valóban egyszerű tájékozódni
∑ 54,3 km - (OKT: 49,7 km; kitérők: 4,6 km)

| www.turaoldal.hu | 2011-2024 | Koczog András | Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet | info@turaoldal.hu |