03. és 04. OKT » 2015.04.03-05.

Túraösszefoglaló Megfigyelt, látott vagy hallott állatok A túra útvonala Túra leírása

Eredetileg a múlt nyáron megismert, akkori túratársunkkal, Dáviddal terveztünk a Bükkbe menni, de sajnos a rossz idő miatt nem jött össze eme elképzelésünk.

Sebaj gondoltuk, ezt a majd 3 napot akkor is a természetben szeretnénk eltölteni. A helyszín viszont módosult - a Balcsi északi felén gyűjtöttük a kilométereket, a 3. és 4. OKT-t teljesítettük a Keszthelyi-hegységben - Dávid nélkül, kettesben.

A tájegység azért is volt szerencsés választás, mivel a családjaink az ünnepeket a Balaton közelében töltötték, így mi is csatlakozhattunk hozzájuk a túra után, húsét vasárnap este (Szent-György-hegyen illetve Balatonkenesén).

Egyenlőtlenül osztottuk be a távot, így az utolsó nap megerőltető volt - de a túra majd 74 km-e így is közel tökéletes volt

Túraösszefoglaló

A túra során megfigyelt, látott vagy hallott állatok

A természetben a túrázó rendszerint halkan jár, hogy az élővilágot csak minimálisan megzavarva élvezhesse a csendet és nyugalmat; vagy éppen az erdő üdítő zenéjét. Kellő óvatossággal és figyelemmel járva az erdőt pedig előfordulhat, hogy érdekes élőlényekbe botlunk, megfigyelhetünk néhány kellemes hangú madarat vagy színpompás rovart, esetleg lencsevégre is kaphatunk egy-egy nagyvadat, vagy lefülelhetjük a közelünkben bóklászó állatokat.

A kirándulásaink során már sokszor szerencsénk volt, szinte minden alkalommal találkozhattunk az erdő élővilágának valamely képvsiselőjével. Eme túra alkalmával az alábbi állatokat láttuk vagy hallottuk. A képekre vagy a linkre kattintva az elovilag.turaoldal.hu kapcsolódó oldala tölt be bővebb információkkal szolgálva az adott élőlényről.

Az alábbi állatokkal találkoztunk a túra folyamán valamilyen formában. Részletesebb információ a fajokról a www.elovilag.turaoldal.hu weboldalon olvasható.

(1+1) »

(csorda) »

(1) »

(1) »

(több) »

(2) »

(1) + »

(6) »

(3) »

(6) »

(2) »

(1) »

(1) + »

A túra útvonala

Táv [km]	Helyszín	Időpont	Infó
0	Sümeg	20:55	» pecsételés az állomásfőnök nem akarta egyből odaadni a pecsétet, mivel mi ´épp most jöttünk vonattal´, nem is túráztunk...
6.5	Sarvaly eh.	23:00-09:55	pecsételés 100 méterrel később sátrazás a kiépített pihenőhelyen
	Fekete-tó	10min	» » Viktor a tó közepén fotózkodik
	Tátika vára	12:20-12:35	» » +0,5 km
	Sztupa előtt	14:00-14:30	szendvicsezés
21.8	Zalaszántó, presszó	15:30-15:45	pecsételés, kávé
	kis eltévedés		keresése; meg akartuk nézni a Rezi várat, de nem találtuk a jelzést... +2 km
27.5	Rezi	18:00-18:40	pecsételés, kávé kis telótöltés
30.1	Gyöngyösi csárda	19:20	pecsételés az utána lévő V kanyart levágtuk, mivel nem akartunk a főúton haladni...
34.1	Hévíz előtt az erdőszélen	20:15-08:35	sátrazás a bokrok takarásában sóletezés
37.7	Hévíz, b.á.	09:25	pecsételés
	Hévíz után az összekötő bringaút elején	09:45-10:15	reggeli, kávé
43.8	Keszthely, Betti söröző	10:55-11:10	» » pecsételés, kávé
	Festetics kilátó	12:20-12:30	» » igen szép panoráma!
56.4	Vállus	14:25-14:55	pecsételés, evés előtte sikerült levideózni egy mellettünk elfutó szarvast
59.4	Kő-orra csúcs	10min	igen szép panoráma! fótózkodás
63.3	Lesenceistvánd	16:35-16:45	pecsételés
70.8	Tapolca vá.	18:25	pecsételés előtte több kilométeren keresztül a főút szélén az aszfalton kellett menni - pocsék volt
Kitérőkkel együtt ∑ 73,3 km			- 1. nap este: 6,5 km; 2h 5min alatt - 2. nap: 30,1 km; 10h 20min alatt - 3. nap: 36,7 km; 9h 50min alatt

Túra leírása

Ezt a hétvégét eredetileg egy kétnapos Bükki barangolással terveztük eltölteni Dáviddal hármasban, de a rossz idő közbeszólt, így sajnos ő visszamondta a túrát. Mi Viktorral viszont így is inkább a természet mellett döntöttünk, mindössze a helyszínt változtattuk meg - a Bükk helyett a Balaton közelében túráztunk egyet. A Kéktúra 3. és 4. szakaszát teljesítettük a két és fél nap alatt a Keszthelyi-hegységben.

A tájegység azért is volt jó választás, mert a családjaink a Balatonnál töltötték a Húsvétot, így vasárnap estétől mi is könnyedén csatlakozhattunk hozzájuk az ünnepre - Viktor Szent-György-hegyen, illetve én Balatonkenesén.

03. és 04. OKT

Viktorral pénteken meló után, a Kelenföldi pályaudvaron találkoztunk a vonat egyik hátsó kocsijában. Sümegre csak átszállással tudtunk eljutni, bő 4 órás volt a vonatút a várakozásokkal együtt. Ekkor volt szerencsém először megcsodálni Viktor új, 80+5 literes túratáskáját - én is tervezek beszerezni egy hasonlót hamarosan.

Sümegre már bőven sötétben, 20:55-re érkeztünk meg. Lekászálódtunk a szerelvényről, majd az állomásfőnöktől megpróbáltuk megszerezni a Sümegi pecsétjét. Ekkor egy érdekes közjáték zajlott le, mivel kérésünkre közölte velünk, hogy mért adná oda, hisz most jöttünk vonattal, nem túráztunk... Érdekes logika, ez alapján nem tudom hogy kezdhetné el bárki is bárhol a Kéktúra bármely szakaszát... Mindenesetre közöltük vele, hogy mi most indulunk (polifoamokkal és sátorral a hátunkon...), így végülis megkaptuk a pecsétet. Készítettünk egy-egy lenyomatot a kék füzeteinkbe, a hivatalos és egyéni túrajelentéseinkre, majd hátunkra kaptuk nehéz táskáinkat és megkezdtük az aznapi hátralévő kilométerek csökkentését.

Hamar ráleltünk a -re, bár nem túlozták el a jelzések mennyiségét a városban, így a kijutás nem volt problémamentes a sötétben. Mindenesetre kis kóválygás után, miután lekaptuk Sümeg kivilágított várát, kiértünk a főútra, onnan pedig a dimbes-dombos vidékre a város mellett.

Útközben hamar érzékeltük már a néhol csípős hideget - 20-30 méteres magasságokban érezhetően melegebb volt pár fokkal, mint az alacsonyabb vidékeken.

Nemsokára kereszteztük a vasút vonalát, majd egy rövidke szántót magunk mögött hagyva betértünk a fák közé egy keskeny aszfaltcsíkon. Ez az út egyenesen haladt egészen a Sarvaly erdészházig és pihenőig. Telihold volt, így a zseblámpáink nélkül is könnyedén tudtunk haladni a lombkoronán átszűrődő gyenge fény segítségével.

Este 11 körül értük el a vadászkunyhó melletti pecsételőhelyet, majd a kiépített forrás közelében felvertük a sátrunkat. Magunkra kanyarítottuk a plusz 1-2 réteg tréningünket és a dupla polifoamon kényelmesen elhelyezkedtünk a kabátban és hálózsákban. Ezen rétegeknek köszönhetően az éjjel kicsit sem fáztunk, még a hajnali -1°C-os hőmérséklet ellenére sem. Pihentetően telt az éjszaka, másnap majd 8:30-ig húztuk a lóbőrt.

Reggel a sátorbontás után még kényelmesen megreggeliztünk és megfőztük a kávénkat. Miután ezzel végeztünk kezdtük meg csak az aznapi távot, végülis -egyelőre- nem siettünk.

Indulásunkkor egy házaspár haladt el mellettünk, valószínűleg a köröttünk oly sűrűn növő medvehagymát gyűjtötték az erdőben. Érdeklődtek, hogy hogyan telt az éjjel a hűvösben, majd tanácsoltak egy párszáz méterrel későbbi látnivalót: három tölgy törzse nőtt össze egy szép vastag facsoportot alkotva. Az infó pontos volt, pár perccel később Viktor fel is fedezte az úttól olyan tucat méternyire éldedgélő fákat.

Az út jobbra fordult és az erdő egy kissé más arcát kezdte mutatni - balra egy sötét öreg erdőt sejtettünk, jobbra viszont egy fiatalos, keresztüllátható, világos erdőt láthattunk. Az aszfaltutat lényegében Sümeg óta nem hagytuk el, de szerencsére a következő balkanyar már átvezetett minket egy valódi erdei ösvényre.

A kanyar előtt nem sokkal egy lepusztult, ősrégi vadászház maradványai mellett haladtunk el. A kunyhót már visszavette a természet, mindössze az omladozó falait lehetett megtalálni, borostyánnal sűrűn benőve.

Az ösvény idővel szűkebbé vált és elkezdett mererdeken emelkedni. A túránk során végig azt tapasztalhattuk, hogy a szellősebb erdők aljnövényzete kizárólag sűrűn nőtt, medvehagymaszőnyegből áll - ezen a szakaszon sem volt ez másként, aminek következtében néhol tompa hagymaillat fogadott minket.

Felfele haladva néhol kidőlt, szép vastag törzseken kellett átmásznunk, másütt pedig a meredekebb szakaszok tették izgalmasabbá az utunkat. Nem sokkal a csúcs előtt érkeztünk meg a Fekete-tóhoz. Ez lényegében egy kis esővízzel feltöltött, kúpok által körülölelt medence, olyan fél hektár vízfelülettel és 1-2 méteres mélységgel. Egy oldalában nőtt terjedelmes fa nemrégiben beledőlt a tóba, így lényegében a közepéig egy hidacskát alakított ki a törzséből. Viktor ezen sétált be víz felett pár fotó erejéig.

Bő 10 percig időztünk itt, majd indultunk is tovább a csúcs felé. A jelzés errefelé meglehetősen kopottas sok fa van derékbatörve illetve kifordulva a földből. Az ösvényre nőtt medvehagymák az út követését is nehezítik egy kicsit. Összességében gyönyörű, vadregényes a táj, az egyik legszebb szakasz volt ez a majd egy kilométeres rész. Ezután értünk ki a torkolatához. Egy szusszanásnyi ideig térképésztünk egyet, majd felkaptattunk a tízpercnyire lévő Tátika várához.

A kilátás egy több, mint 180°-os körben tökéletes, a többi részt vagy a várfalak, vagy a fák takarják. A panoráma viszont ezzel együtt, (vagy akár épp emiatt) egyenesen tökéletes. A Balaton felé nézve a távolban megpillanthatjuk annak a víztükrét is a hegyek között, illetve a Keszthelyi-hegység csúcsait is láthatjuk.

Sok időt itt sem tölthettünk, hamarosan folytattuk utunkat. Gyorsan visszatértünk a jelzésre, folytatva onnan is az ereszkedést. A főút keresztezésénél a Hideg-kútnál terveztünk elkészíteni egy levest, de sajnos nem volt víz a forrásban, így eme elképzelésünkről le kellett mondanunk.

Az út ezelőtt néhol meglehetősen sok vizet gyűjtött össze, így csak kerülőkkel tudtunk haladni rajta, de a főútra kiérve, annak szegélyén haladva egy keveset sem állt mellénk a szerencse - valahogy elvétettük a letérét, így csak egy párszáz méteres többlet távval értünk rá a megfelelő ösvényre.

Az fák szegélyén kellett haladnunk egy darabig, úgy hatott a táj, mintha az emberek az erdőben lévő tisztásokat szántották volna fel, hogy még több területhez jussanak. Viktor az erdőben egy koponyát pillantot meg, azzal foglalatoskodtunk egy ideig. Szépen megtisztította már a környék élővilága, csak a csupasz csont látszódott. Készítettünk pár fotót róla, majd korunkhoz (a ngyed évszázadhoz) méltón viselkedve felakasztottuk egy faágra az út mentén.

A következő reménységünk levesfőzési célból a Kovácsi-kút volt, de sajnos az is cserbenhagyott minket. Víz olt, de közvetlenül a földből tört fel, így a földmentes felfogásával akadtak volna nehézségek. Mindenesetre itt már az evést nem akartuk jobban eltolni, így elfogyasztottunk pár szendvicset, csak ezután indultunk tovább.

A Sztúpát már csak 1 kilométerre hirdette a tábla, gyorsan el is értük a nagy fehér épületfélét. Kocsikkal is többen jöttek ide, pár tudat emberrel biztos találkoztunk itt. Egy gyors kört tettünk csak, majd tovább is álltunk. Utunk során immáron veszítettünk magasságunkból, de nem sokkal később így is egy tökéletes kilátóponthoz értünk, ahol lőhettünk pár képet a messzeségbe.

Innen már gyorsan beértünk Zalaszántóra, a település szélén lévő utat alaposan megdolgozta a víz - a fák gyökerei több helyütt is a levegőben álltak.

Sajnos Zalaszántón sokszor találkoztunk egy plakátfélével, melyen egy ember segítséget kér a kutyáját a kertjében lelövő gyilkos megtalálásához. A plakátot itt is közzétesszük, ha nincs is rá sok esély, de hátha olvassa valaki, aki tud segíteni. A mocsoknak pedig a közeljövőben egy pár napos, szenvedésekkel teli haláltusát kívánunk, sok szeretettel. Ha valaki hamarabb találna rá, ne kímélje.

Zalaszántón pecsételtünk egyet és elfogyasztottunk gyorsan egy kávét is a kocsmában, mielőtt újra rátértünk volna a -re. Azt terveztünk, hogy Reziig nem ezen a jelzésen haladunk, hanem a -on kapaszkodva megnézzük a Rezi várat, de sajnos nem találtuk meg időben, így le kellett tennünk eme tervünkről. Később láttuk mondjuk pár helyen felbukkanni a kopottas -t, de már nem fordultunk vissza, mindössze egy szántón és patakon való átkeléssel tűzdelt izgalmas kerülőként könyveltük el ezt az órás kitérőt.

Hamarosan rátértünk a főútra, onnan pedig már könnyedén elértük újra a jelzést. Egy hosszadalmas egyenes rész következett a szántók szegélyén, mielőtt elértük volna Rezit. Útközben még megpihentünk pár percre egy vadlesnél, így viszonylag frissen értünk be a településre.

A kocsmában itt is pecsételtünk és elfogyasztottuk a kávéinkat, illetve a telefonomat most fel is tettem tölteni egy bő fél órára, mivel azzal készítem a képeket a túrák során - nem lett volna szerencsés, ha lemerül a nap végére.

A következő pecsétet a Gyöngyösi csárda előtti póznára tették fel, két és fél kilométerre a kocsmától. Ott is készítettünk 1-1 lenyomatot papírjainkon és már mentünk is tovább. Az itt következő éles V-kanyart levágtuk, mivel semmi kedvünk nem volt a főút mellett sétálni - inkább bevállaltuk, hogy valahogy átszeljük hidacska nélkül is a Gyöngyös-patakot a szántók között. Így a főúton való jobbra kanyarodás helyett átszeltük azt, majd átvágva a szántókon és átkelve a patakon, 4-600 méter megtétele után újra rátértünk a -re.

Aznap már sokat nem haladtunk a jelzésen, egy csekély eltévedést követően, miután ránk sötétedett, még a Hévíz szélén álló Árpád-kori templom előtt letelepedtünk éjszakára az úttól pár méterre, néhány bokor takarásában. A sátrat gyorsan felvertük és a gázfőző segítségével megmelegítettük a vacsorára szánt sóletünket is. Én a végén elkortyolgattam a söröcskémet is (Viktor nem iszik a hónapban), majd a tréningjeink és hálózsákjaink felvétele után nyugovóra tértünk.

Szombat hajnalban -1°C körülire hűlt az idő, vasárnap hajnalra pár fokkal enyhébben alakult a hőmérséklet, így jól aludtunk végig ezen az éjjelen is. Sőt, Viktornak melege is volt, éjjel levetette magáról a termogatyát, a túragatyát, a tréningalsót, a tréningfelsőt és a pulóvert is, lényegében csak a dupla hálózsákjában aludt reggelig.

Terv szerint 5-6 körül keltünk volna, de végül úgy alakult, hogy a kényelmes hálóhelyünket csak 8 körül hagytuk el. Gyorsan összepakoltunk és a reggelit elhalasztottuk egy későbbi megállóra.

Útközben számolgattuk a távot, még egy bő 35 km vár ránk aznapra. Kezdett kétségessé válni a túra efejezése, mivel a nehéz táskáink lassító hatásán kívül én ráadásul vonathoz voltam kötve, ami este 6 előtt indult volna Balatonkenesére Tapolcáról... Gyors számolás után végülis úgy döntöttünk, hogy ha este 8-ig van időnk, akor a túra teljesíthető kis sietéssel. Nekem akkor még volt vonatom, bár az nem vitt el Keneséig, de oda értem tudtak jönni.

Lényeg, hogy ennek örömére újult erővel lódultunk neki, kellemes volt a tudat, hogy mégiscsak van esélyünk végigjárni a kiszemelt útvonalat - mégha kissé erőltetett menetet is jelentett ez a nap végéig.

Hévízre már gyorsan beértünk, egészen a település modern templomáig egyenesen haladhattunk. Ott egy főútra való balkanyarral, majd egy későbbi jobbossal el is értük a Hévizi-tavat. A város sugározza a gazdagságot, milliós kocsik és több tízmilliós villák mellett haladtunk el, míg elértünk a tóig. A buszpályaudvaron pecsételtünk egyet, de sokat nem időzhettünk - hajtott minket az előttünk álló táv gondolata. A Tófürdőt is csak kívülről csodáltuk meg, és már Hévíz szélén is találtuk magunkat.

Hévízt és Keszthelyt egy hosszú, 2-3 kilométeres kerékpárút köti össze, melynek a két oldalán lápos-mocsaras, gyönyörű erdőszakasz húzódik. Ennek az elején döntöttünk mi úgy, hogy az elmaradt reggelinket pótoljuk. Bekaptunk pár darab zsemlét és szalámit, majd megfőztük a reggeli kávénkat. Nem mintha annyira szükségünk lett volna a koffeinre, de ad egyfajta szabadságot-megnyugvást, hogy úgy tűnik, kényelmesen kávézni is van időnk A reggelinknek helyet adó pihenőhely szépen illeszkedik a környezetbe a természet és város haátárán, ámbár a környéke meglehetősen mocskos, tele van szeméttel...

Miután megtömtük bendőnket, újra összepakoltunk és folytattuk az utunkat. A táj most igencsak szép volt, a bringautat körülölelő erdő kellemes, hangulatos. El is határoztuk, hogy az idei bringás Balaton-kerülésünket kicsit kiterjesztjük, és ezt a szakaszt is megtekintjük közben a Kis-Balatoni mocsárvilág mellett.

Keszthely előtt a bringaút mellett az erdő elmaradozik és a főút keresztezését követően felváltja a koszos, szemetes szántók szegélye. Nem lenne rossz a környék, de feltűnően szarnak az emberek a környezetre... Beérve a városba a Betti sörözőben bélyegeztünk egyet, majd pár perc kávézással egybekötött pihenést követően újra rátértünk a -re.

Egy órán keresztül kell az aszfalton sétálni, mire végre a jelzés a társaságában balra fordulva elhagyja a főút szegélyét...

Immáron a jelzések felmennek majdnem a csúcsig, de a Festetics-kilátóhoz rá kell térni a jelzésre. A tetőre gyorsan felértünk, bár a vége meglehetősen meredek volt. A kilátóból készítettünk pár fotót, de sokat nem időztünk itt a nagy szél miatt.

Lefelé menet azt tapasztaltuk, hogy rengeteg fát kivágtak a környéken - később kiderült ennek az oka is. Egy kihelyezett plakát szerint elvileg a 2012-es tél csapadékban szegény volt, így a fák lényegében kiszáradtak. Kissé fals infónak tűnik ez nekem mondjuk, de ez van...

A kilátó utáni következő megállónk Válluson volt, addig csak mindössze 1-1 szusszanásnyi pihenőt engedtünk meg magunknak. Útközben viszont ért minket egy kellemes meglepetés - egy szarvast fedeztünk fel a fák takarásában. Készítettem róla egy fotót, amelyen sajnos semmi nem látszik, de az utána lévő videón kivehető az állat.

Vállusig már csak ereszkednünk kellett egy keveset, és a villanypásztorral védett szántók mellett be is értünk a településre. A központjában van a pecsételőpont, mellette egy pad és egy közkút is, úgyhogy itt is elfogyasztottunk pár szendvicset, hogy pótoljuk az egyre gyorsabban fogyó energiánkat. Sokat nem időzhettünk itt, mivel Viktor utolsó busza még este 7 óra előtt indult, szerette volna elérni azt, hogy ne kelljen a hegyre felsétálnia egy ilyen hosszú túra után.

A következő szakasz is meglehetősen szép volt, az erdőből kiérve a dimbes-dombos vidékre remek rálátás nyílott. Lassan felértünk a Kő-orra kilátójához, ott is készítettünk pár fotót. Innen a Balaton hegyeinek egy jó részét be lehet látni - fenséges a panoráma...

Sokat már nem kellett ezután felfele mennünk, idővel megkezdhettük a végső ereszkedést. Az erdő egészen Lesenceistvándig meseszép volt, utunk során végig gyönyörű ösvényeken haladhattunk itt. A falu határát már gyorsan elértük, és meglehetősen sajnáltuk is ezt, mivel tudtuk - eddig tartott a túra lényegében, ettől kezdve már csak 6-8 kilométernyi sík aszfaltút vár ránk a főút szélén...

Beérve Lesenceistvándba pecsételtünk egyet a kocsmában, majd az előtte álló padokon pihentünk pár percet, mielőtt megkezdtük volna az utolsó, lélekölő szakaszt.

Túl sokat írni a végső pár kilométerről nem igazán lehet: a száguldozó kocsik mellett kellett haladni végig Tapolcáig, a talpunk alaposan megfájdult ezalatt és szidtuk is rendesen azt a hülyét, aki az MTSZ-ben engedélyezte ezt az utolsó szenvedős részt, mint szakasz...

Tapolcára beérve pecsételtünk még egy utolsót, majd ki-ki ment a maga útján...

Remek túra volt az utolsó kilométereket leszámítva az egész. Még biztos, hogy a Keszthelyi-hegységet részletesebbet is megtekintjük. Ez alkalommal is kiderült, hogy a Kéktúra nem feltétlen a turisták álma, de ha másra nem is, arra jó, hogy megtudjuk az ország melyik részét szerretnénk megtekinteni újra, akár túratárssal, akár barátnővel

A szép helyeken visz el, de túl sok az aszfaltot és főutat követő része. A következő nagyszabású túravállalásunk biztos, hogy nem nyomkövető, csak pontkövető túra lesz...

András