www.turaoldal.hu
Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet
Koczog András
2011-2024
info@turaoldal.hu
fb.com/turaoldal.hu

0 +
~4 perc

Kitörés 60 TT » 2017.02.11-12.

Cseh Tamás - Széna tér - Kitörés

A túráról már régebben hallottunk, így egy ideje tervezzük a részvételt - idén végre sikerült is összehoznunk. Ami jellemezte az utunkat: csillagos égbolt, alig fagypont alatti hőmérséklettel, tükörjég az ösvényeken, percenként minimum 2-3 esés a közelünkben, világháborús magyar-német-orosz egyenruhába öltözött pontőrök és résztvevők.

A rengeteg esés közben sokunk lábát - köztük az enyémet is - kivitte egy épp eltaknyolt túrázó, illetve volt sérülés is a túra folyamán, mint hallottam (kéztörés, agyrázkódás, patakba szakadás), de összességében jó kis kaland volt.

Sajnos Viktornak féltáv körül fel kellett adni a túrát, mivel egy esés közben valószínűleg a jégjáróját kilőtte az erdő mélyére, melyet már nem találtunk meg - anélkül pedig esélytelen volt menni. Miután Viktor nélkül folytattam, egy órán belül a jég is megszűnt, az emberek is el-elmaradoztak, illetve idővel a nap is kisütött ( ). Mindenesetre kár, hogy nem jött tovább, Murphy nem volt jó kedvében úgy látszik.

A túra a megemlékezés jellegét sem vesztette el - azon kívül, hogy a pontőrök posztja valamely nemzet katonáinak táborába engedett bepillantást, az útvonalra felfűzött 6-7 ismeretlen katona sírjánál mécseseket gyújtottak többen is.

Kissé furcsa volt a rengeteg különféle egyenruha, az ágyúk, katonai járművek-motorok, gépkarabélyok és pisztolyok tömkelege, a vörös csillagos sarló-kalapács, az SS-sas és a horogkereszt folyamatos ismétlődése óriási zászlókon és a pecséteken is - de a túra a megemlékezés mellett erre a tematikára volt felépítve - kár, hogy a Kitörés maga nem kap nagyobb ´elfogadást´.

Nekem egyértelműen a top TT-k közé került ez a túra, valószínűleg rendszeres vendége leszek az évek folyamán

A hazaút is izgalmas volt - a volán (aminek a vezetői apját már rég el kellett volna köttetni) tojt magasról arra az infóra, hogy több száz túrázó igyekszik majd hazafele, így az épp buszmegállóban várakozó vagy 200 ember meglepő módon nem fért fel az egyetlen küldött menetrendszerű buszra (az amúgy beígért mentesítő járat valahogy elpárolgott útközben gondolom). A még nagyobb poént meg az adja, hogy a busz alig félig tele indult el felszállás közben - a sofőrnek indulnia kellett, hogy a sok késés miatt ne számítson a járat kimaradottnak - mivel csak lassan ment a felszállás a jegyvásárlások miatt... Röhej.

Túra ideje: 1 nap
Éjjelek kint: 1 éj
Megtett táv: 60.5 km
Szint: +2100 / -2040 m
   » Gyalogtúra    » TT

Túraösszefoglaló

Tájegység: - Gerecse - Budai-hegység
Túra ideje: 2017.02.11-12. » 1 éj a szabadban
Táv és szint: → 60.5 km ↗ 2100 m ↘ 2040 m
Táv-szint arányok: Szintemelkedés: +34.7 m/km
Szintereszkedés: -33.7 m/km
Szintváltozás: 68.4 m/km
MTSZ pont: 136 pont
Túra útvonala: Budai-vár, Városmajor, Diós-árok, Széchenyi-hegy, János-hegy, Nagy-Hárs-hegy, Hűvösvölgy, Újlaki-hegy, Virágos-nyereg, Csúcs-hegyi-nyereg, Alsó-Jegenye-völgy, Alsó-Zsíros-hegy, Nagy-Szénás, Kutya-hegy, Fehér út, Perbál, Kakukk-hegy, Szomor
Infó, ötlet: - a profi jégjáró (hómacska) elengedhetetlen
- ezen a túrán mindenképp részt kell vennünk még, nagyon is jó volt :)
- amint láttuk, többnyire megfelelő jelzések
- GPS-el mentünk főképp, illetve a tömegben nehéz lett volna eltévedni
- a túra első felében mindenütt jégpáncél borította az ösvényeket
- kellemes télies túraidő, -2-3 °C körüli hőmérséklet
- felkapott TT révén sokan voltak
- táskáink tömege: 5-6 kg
- nem szabad összemosni a túrát a Jobbik feketeruhás vonulásaival (pártszimpátiától függetlenül), a média hiába is gerjeszti a szart

A túra útvonala

Táv
[km]
Helyszín Időpont Infó
0 Budai-vár 18:00 » Turistajelzés
indítás a Bécsi kapu közeléből
az első centin sikerült rossz irányt választanunk - szerencsére sok eltévedés nem volt, csak egy párhuzamos utcában kezdtük a túrát
Városmajor » Turistajelzés » Turistajelzés
Széchenyi-hegy » Turistajelzés » Turistajelzés » Turistajelzés » Turistajelzés » Turistajelzés
12.5 János-hegy 21:00 » Turistajelzés » Turistajelzés
a kilátó zárva - oké, hogy 20:00-kor zár, de azért legalább egy ilyen nagy szabású rendezvény idejére kinyithatnák...
15.2 Nagy-Hárs-hegy » Turistajelzés
a kilátó panorámája továbbra is meseszép
18.8 Hűvösvölgy » Turistajelzés
Virágos-nyereg » Turistajelzés
Viktor ez után a szűk ösvény mellett hagyta el a jégjáróját - esés közben valószínűleg elrepítette a völgy felé
29.5 Alsó-Jegenye-völgy » Turistajelzés » Turistajelzés
Viktor ezután szállt ki Solymár mellett, kb. 31 km-nél
35 Alsó-Zsíros-hegy, Muflon itató 03:10-:30 » Turistajelzés
pár perc pihi és forró tea
eddig kellett csak a jégjáró, a talaj később már járható volt
Nagy-Szénás » Turistajelzés » Turistajelzés
szeles csúcs, de szép kilátás
eddig, illetve a mellette lévő Kutya-hegyig tudtuk le a szint majd egészét - utána már csak az utolsó pontra, a Kakukk-hegyre kellett mászni kb. 100 métert
Fehér út » Turistajelzés
50 Perbál 06:50-07:30 » Turistajelzés » Turistajelzés
a sörözőben zsíros kenyér és tea
előtte ért a pirkadat
59 Kakukk-hegy » Turistajelzés
60.5 Szomor, sportcsarnok 10:00

| www.turaoldal.hu | 2011-2024 | Koczog András | Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet | info@turaoldal.hu |