A magyar vadon csodái II.   

Hegyi falu nyomában a Mecsekben

Ma a Mecsekben fogunk kalandozni kicsit, és mint legutóbb, most is bemutatunk 2-2 növény- és állatfajt, mely jellemző a környékre, illetve a történelem egy apró szeletkéjét most is felelevenítjük, többek között meglátogatunk egy hegytetőre épített ezeréves falucskát.

Eme cikkben a folyami rákok és vaddisznók életét boncolgatjuk kicsit, majd a majomkosbortól és kocsányos tölgytől tudakoljuk meg hogy hogyan is érzik magukat mostanság, végül pedig ellátogatunk a Jakab-hegyre, és körbenézünk a csúcsán felépült ősi faluban, földvárban, kolostorban és a sziklás kilátóban. Na nyomás

Előző rész: A magyar vadon csodái I.

Hegyi falu nyomában a Mecsekben

Szóval mai utunk a Mecsek középhegységbe vezet, ebbe a Dunántúli-dombságból kiemelkedő erdőségbe. A táj gazdag vadvilággal rendelkezik, dimbes-dombos erdejei kiváló célpontul szolgálnak mindazoknak, akik kellemes környezetben töltenék el a szabadidejüket

Sokan hallottatok már a folyami rákról, de valószínűleg a természetben keveseknek adatott meg találkozni velük - sajnos a faj nagyon érzékeny a változásokra, főleg a vizek szennyezésére, így mára rengeteg régi élőhelyén hiába is keresnénk. A folyami vagy nemes rák a felsőbbrendű rákok osztályába tartozó ízeltlábú, védettsége ellenére a természetvédelmi státusza sebezhető. De hogy optimistán gondolkodhassunk, manapság kezd ismét megjelenni olyan patakokban, folyókban és tavakban, ahol régebben rendszeres vadász volt, ám - ezekszerint - egy időre eltűnt.

A hím 25, a nőstény 15 cm-es hosszt érhet el. Sárgásbarnás-vöröses színezetűek, fejtorukat hátpajzs fedi. 5 pár lábuk közül az elsők erőteljes ollókká alakultak, de a 2. és 3. pár végén is találhatóak kisebb ollók.

Vérbeli ragadozók - csigákat, rovarokat fogyasztanak, de kisebb halakat is levadásznak, az elhullott egyedeket sem vetik meg. Ámbár őket is elérte a ma oly divatos vega trend, így néha némi növényt is elmajszolnak.

A hímek háromlebenyű sárgásfehér heréjükből indul ki a kanyargós, fehér ondóvezeték, melyen keresztül haladva jut ki a külvilágba késő ősszel az ondókilövellő csövön keresztül a váladékukkal összetapasztott hímivarsejtadag, melyre a nőstény a bélcsöve felett elhelyezkedő petefészkeiből kiinduló, petevezetőn áthaladó 50-300 petéjét teszi, mely a petevezető váladéka segítségével feloldva a burkot kiengedi a hímivarsejteket, így azok találkozva a petékkel megtermékenyülnek. Na ezt bogozzátok ki Egyszerűbben: a hím az ondóadagot lerakja, a nőstény ugyanígy tesz a petéivel, a sejtek egymásra találva megtermékenyülnek és kész is az újabb gyártmány folyami rák.

A megtermékenyített petéket az anyaállat hordozza. Az utódok tavasz végén kelnek ki és még pár hétig gondoskodó felmenőjükkel, azaz annak potrohán maradnak. Végül az 1-3 hét leteltével elválnak egymástól és belépnek a nagybetűs életbe, hogy magukról gondoskodjanak. Az apróságok 4 évesen válnak ivaréretté, hogy ők is átélhessék a szexmentes szaporodás felfokozott izgalmi állapotának csodáját.

A fentebb leírtak okán ha meglessük is őket, nagy szexjeleneteket nem láthatunk, illetve védettsége végett az amúgy ősidők óta fogyasztott húsát sem kóstolhatjuk - de még ezekkel a kompromisszumokkal is egy élmény a találkozás a faj képviselőivel. Reméljük sűrűn lesz szerencsénk hozzájuk

Az imént tárgyalt tízlábúakkal ellentétben vaddisznókkal már néha a városokban is találkozhatunk, nem egyszer riadalmat okozva a szerencsés megfigyelőknek. Mint Magyarországon (és igazából bárhol a világban) egyetlen egy vadon élő állat sem, a vaddisznó sem támad ok nélkül emberre, hisz a fajunk nem zsákmányállata egyik állatfajnak sem. Jó ok kell ahhoz, hogy bajunk legyen egy találkozásból itthon. (Pl. az állatok sarokba szorítása, kölykeinek birizgálása, 2 méterről a képébe vakuzás, kutyával inzultálása, stb. - és ez igaz a vaddisznókra, erdei nyulakra, de még a barna medvékre is.)

Annyi hamis és félremagyarázott hír kering a témában mostanság a neten, szerettem volna tisztázni, hogy hazánkban az egyetlen emberre veszélyes állatfaj maga az ember (illetve a fajoknak az ember által nevelt egyedei). Most akkor nézzük meg kicsit közelebbről a vaddisznók életét.

A vaddisznó a párosujjú patások rendjének képviselője, a hűtőben illatozó császárszalonna eredeti gazdájának őse - azaz a házisertés belőle lett háziasítva szűk 10 000 éve. Európa és Ázsia egészén, illetve Afrika északi részén fordul elő. Élőhelyére mondhatni igénytelen, de az aktív vadászatnak köszönhetően Afrikában az állománya megcsappant, a brit szigetekről ki is irtották, így mára stabil és összefüggő állományai csak Eurázsiában vannak. Rengeteg alfaja létezik, bár ezek jó része mára sajnos kihalt. A házisertést is a (kitenyésztett) alfajának tekinthetjük, azok variációit (pl. mangalica) pedig az alfaj fajtáinak.

Az említett térségek minden szegletén megél, mindössze a búvóhely nélküli sivár, illetve a magasabban fekvő kitett sziklás helyeket kerüli - bár általánosságban azt mondhatjuk, hogy az erdőségek lakója. Élőhelye irtása-eltűnése miatt, azaz a kiszorítása végett fordul elő időnként a falvak, sőt már a városok szélein, parkjaiban is. Emberre veszélytelen, míg nem kényszerítik védekezésre - azaz míg nincsen sarokba szorítva vagy nem kell a kölykeit védenie.

Akár két méteres hossza, bő méteres magassága és a kifejlett kan átlag kétszáz kilós tömege parancsoló tekintélyt kölcsönöz neki. Persze a szórás nagy, a kocák kisebbek, de mértek már 320 kg-os kanokat is, előlük gyorsabban futnánk... Színük a barnás-vöröses-feketés egyszínű és csíkos árnyalatok és formák variációja lehet, élőhelytől és kortól - és persze a génektől függően. A kanok agyarakat is növesztenek, melyek a koruk előrehaladtával egyre méretesebbek. Egy 3 mázsás agyaras példány ha szembe jönne az ösvényen, remek fotótémát jelenete. Kár, hogy jóval hamarabb észlelne minket és bújna el, mint mi észrevennénk őt...

Az állat mindenevő, növényeket, gombákat és állatokat, tetemeket is fogyaszt. Imád dagonyázni, túrni, vakarózni a törzsekben, ezért kártétele néha jelentős. Több egyed él együtt a családban egy meghatározott hierarchia szerint, ezek a kondák, melyek az öreg kocák köré gyűlnek. Alkonyatkor táplálkoznak, ekkortájt közel hangtalanul haladnak. Ellenben vonuláskor, meneküléskor félelmetes intenzitással csörtetnek. Éjjel ez különösen ijesztő tud lenni, mégha veszélytelen is. Anno kezdő túrázóként (is) nagy élmény volt, mikor fültanúi voltunk ennek egyszer közelről a koromsötétben. Persze miután a vérnyomásunk és bátorságunk is helyreállt

A különböző kondák közel kerülhetnek egymáshoz (pl. egy bőséges táplálkozóhelynél), de nem agresszívak egymással. A kondán belül az egyedek ismerik és felismerik egymást, röfögő-sivító hangon kommunikálnak is a társaikkal.

Az ivarérett egyedek októbertől januárig búgnak (ez disznónyelven az udvarlás-petting-szex triója), illetve januártól májusig ellenek. Vagy legalábbis az intervallumon belül pár10 percig. A vemhesség 4-5 hó, az alom 4-10 csíkos malac. A család (és konda) nagyon összetartó, együtt is védik a kicsiket, és nevelik, melegítik őket a 3 hónapos szoptatási időszak alatt.

A gyönyörű majomkosbor egy hazánkban védett faj az orchideák (más néven kosbor) családjából. Egész Európában előfordul, de jellemzően állományai csak szigetszerűek - hazánkban a Mecsekben és Villányi-hegységben találhatóak meg. A szárazabb réteket és lomberdőket kedvelik, melegigényes faj.

Hosszú életű növény, 7 éves korában kezd virágozni és akár 25 nyarat is megélhet. Csodás virágzata szembeötlő, csokorba gyűjtése viszont drága mulatság: szálanként 50ezer forint bírságot, és a természetkárosítás billogját húzzuk magunkra, a szabálysértési eljáráson kívül persze.

Lágyszárú, évelő növény, akár egy méteres magassággal. Május-június hónapokban virágoznak. Feltűnő virágzata tömött és hengeres, 15-55 rózsás-lilás erezetű fehér virágból áll. A mézajak kis majomfigurára emlékeztet, innen származik a virág neve is. Gumós növény, ikergumókkal - ezekbe szimbiózisban élő hifák (gombafonalak) nőnek.

A Mecseknek is jellemző fafaja a kocsányos tölgy (illetve a majd máskor tárgyalt kocsánytalan és csertölgy is). Erdejei nagy részét tölgyesek alkotják, melyekhez az északi lejtőkön gyertyánosok, magasabban pedig bükkösök társulnak.

A kocsányos tölgy a bükkfavirágúak rendjén belül a bükkfafélék családjába tartozó fa. A kocsánytalan tölgytől az különbözteti meg, hogy vele szemben a termést, makkot egy hosszú szár, a kocsány csatolja a növényhez, nem pedig közvetlenül az ágacskához csatlakozik.

A kontinens majd egészén megtalálható, a hegységek alacsonyabb és nedvesebb régióit lakja, csak úgy, mint hazánkban is. Az enyhe teleket kedveli, megfelelő talajon és ideális körülmények közt akár 1000 évig is elélhet.

Egyenes törzsű, keskeny koronájú fa, kérgén mély barázdákkal. Lombja dús és zárt, gömb alakú. A növény az akár 50 méteres magasságot is elérheti. Makktermése rengeteg állat eledele, őszi-téli túlélésének feltétele - ezáltal termésének döntő többsége elfogyasztásra kerül a tavaszi csírázási időszakra. Szerencsére a fa ezt az április-májusi óriási mennyiségű virágával majd a makká nevelésével kompenzálja.

Felhasználása sokrétű: makkoltatás (sertések etetése), nem száradó olaj, tinta a gubacsa és vaspor keverékéből. Fája sötétbarna, kemény, ellenálló, szép rajzolatú, értékes. Kérgében sok a cseranyag. A fiatal ágak kérgét gyógyászati célokra is felhasználják.

A Jakab-hegy a Nyugat-Mecsek legmagasabb, 602 méteres hegye. Természeti és történelmi kincsekben rendkívül gazdag környék.

Maga a hegy a földtörténeti ókorban alakult ki. Rendkívül gazdag állat- és növényvilággal rendelkezik, az ember is majd 3000 éve lakja. A vízzáró réteg felett alakult ki a Kolostor-tó, mely szinte egyedülálló - ritka hogy egy hegytetőn tó jöhessen létre.

A hegy déli, sziklás részén alakultak ki a homokkőből formálódó Babás-szerkövek alakzatai. Ezek legnagyobbika a Zsongor-kő, mely egy vaskorláttal biztosított, fenséges panorámát nyújtó kilátópont is egyben. Nevüket a bábukra való hasonlóságukról kapták.

A Jakab-hegyi Remete-barlang egy kis méretű barlang, a Zsongor-kő egyik sziklapárkánya tövében nyílt. Különlegességét az adta, hogy homokkőben alakult ki. Jakab-hegyi kőfülke néven is ismert.

A Jakab-hegyi őskori földvár egy kora vaskorban, i.e. 750 körül, földből és kőből épült erődítmény, az akkori Kárpát-medence legnagyobb vára volt. Még ma is jól kivehetőek a 6-10 méter magas, kőből és földből összehordott sáncok, melyek az ~550×800 méteres területet és hallstatti települést védték. Egy belső, alacsonyabb sáncrendszer is volt, mely egy kb. 400×250 méteres várrészt határolt. Nem messze ettől voltak a vaskori település halottjainak halomsírjai, némelyikük sírkamrákkal. Az erdő fái között még ma is fellelhető néhány.

A Jakab-hegyi Pálos kolostor 1225 körül épült a Pálos rend szerzeteseinek. A magyar-török háborúk során vált lakatlanná. Mára már csak a romjai látszanak derék-váll magasságban. A romoktól pártíz méterre áll a mára romossá vált, 1892-ben épült István-kilátó. Fel lehet menni a toronyba egy szűk járaton keresztül. Nem ad biztonságérzetet, de a panorámáért megéri leküzdeni az ellenérzéseket

Remélem tetszett a kis kitekintés a Mecsek lankái felé; sok-sok kellemes túrát mindenkinek, érezzétek jól magatokat a természetben!

András