Lélektan és higiénia

Felkészülés a túlélő helyzetre A túlélés lelki nehézségei A túlélés fizikai nehézségei A túlélés esélyeinek növelése Higiénia

A következőkben a katonai túlélés lélektanáról lesz szó főképp, de véleményem szerint egy túlélő helyzetbe került kiránduló is hasznosíthatja az itt leírtak jelentős részét. A higiénia sem csak a katonák számára fontos, a mindennapi tisztálkodás szinte kötelező mindenki számára, mégha az kényelmetlen vagy nehézkes is valami folytán.

Felkészülés a túlélő helyzetre

Minden hadseregben a túlélő kiképzés célja azonos: a katonák felkészítése a különleges helyzetekre. Már a második világháborúban beigazolódott, hogy a túlélő helyzetekre kiképzett amerikai csapatok vesztesége kisebb volt, mint a felkészítetlen társaiké. A következő tapasztalat még a katonai szakembereket is meglepte: A távol-keleti dzsungel viszonyok túlélő helyzeteire felkészített csapatok egy része nem a japán, hanem az európai fronton került bevetésre. A speciálisan távol-keleti túlélő helyzetekre felkészített csapatok még az európai harctereken is lényegesen kisebb veszteségeket szenvedtek, mint az ilyen felkészítéssel nem rendelkező csapatok. A trópusi körülményekre kiképzett katonák ugyanis még a Franciaországi harcok alatt is jobban ügyeltek az álcázásra, az élelmiszerrel és vízzel történő gazdálkodásra, sőt, lényegesen több lesállást, rajtaütést hajtottak végre, mint kiképzetlen társaik.

A fenti kedvező tapasztalatok alapján, az európai fronton harcoló angolszász csapatok kiképzési rendszerébe is felvették a túlélő kiképzést. Természetesen a képzés során a dzsungel viszonyok helyett a mező- és erdőgazdasági, valamint a lakott települések sajátosságait oktatták a katonáknak. Azóta minden jelentős hadseregben van túlélő kiképzés.

Egy második világháborús magyar példán keresztül is megérthetjük azt, hogy az ilyen jellegű kiképzés valóban az életben maradást jelentheti. Kevesen tudják, hogy a második világháborúban Székesfehérvár ötször cserélt gazdát a magyar-német és az orosz csaptok között. A dokumentumok szerint - valamilyen ok miatt - mindkét fél alig ejtett foglyot. Tehát a városban hátramaradt, bekerített katonák szinte kivétel nélkül megsemmisültek. Az igazsághoz tartozik, hogy akkor még sem az orosz, sem a német-magyar csapatoknál nem oktatták a túlélő kiképzést. Így a felkészületlen katonák csak ötletszerűen próbáltak elbújni, ´rejtekhelyet kialakítani´, legtöbbször sikertelenül.

A lakott területen történő túlélés a kiképzés új, de egyre fontosabb területe. Napjaink Európájában a polgárok több mint 60%-a városokban él. Tehát egy esetleges háborúban is sokkal nagyobb jelentősége van a helységharcnak és a túlélésnek. A lakott helyeken történő rejtekhelyek és menekülési útvonalak kialakítását először csak a mesterlövészeknek oktatták, de napjainkban már ez is alapvető ismeretté vált. A délszláv háborúban egy bekerített horvát század részére már három napja nem tudtak élelmiszer utánpótlást szállítani. A városi galambok tömeges elejtésével sikerült az utánpótlás megérkezéséig a katonák kalória igényét pótolni. Egy túlélő instruktor javaslatára a padlásnyílásokon éjszakázni berepülő galambokat egyenként ejtették el.

A túlélő kiképzés során a felkészülés sok apró mozzanatból tevődik össze. Egy állat elejtése, megnyúzása, elkészítése, pl. nemcsak főzéstechnikai ismeretet ad, hanem hozzászoktatja a katonát a vérhez is. Ebből a meggondolásból már több hadseregben alkalmazzák azt a módszert, hogy kúszófolyosóra vágóhídi hulladékot erősítenek. Néhány hét után már közömbössé válik a katona a kezét, vagy akár az arcát is bemocskoló vérrel és egyéb állati szennyeződéssel szemben. A vágóhídi hulladékokat később bomló tetemekre cserélik, így a katonák a szagokat, és bűzöket is kénytelenek elviselni, majd idővel megszokni.

Néhány ukrán egységnél a gyakorlaton sajátos ellátást kapnak a katonák. Az egyhetes, vagy akár 8-10 napos gyakorlatra személyenként előre kiadják a teljes élelmiszer készletet. Ez egyébként a szokásos járandóságnak mindössze 1/3-a. A katonáknak maguknak kell a lecsökkentett részt önállóan szabályozni, úgy, hogy még a tizedik napra is jusson az arányos rész. A tisztekre, szerződéses katonákra egyaránt vonatkozó ´önfegyelmi, takarékossági´ parancs betartását naponta ellenőrzik, és a napi adag ´túlevését, mohóságot´ nagyon szigorúan büntetik. A tapasztalatok szerint a fokozott megterheléssel járó gyakorlatok csökkentett kalória bevitellel már békében lehetőséget adnak az akaratgyenge, csekély önfegyelemre képes, alkalmatlan katonák kiszűrésére. Az ilyen gyakorlatokon kiderült az is, hogy az éhségtől legyengült katonák gyakran figyelmetlenségből elemi hibákat is vétenek. Ezek korrigálására, például a helyes tevékenységek besulykolására - így most még békében - van lehetőség.

A fenti példák csak ´morzsák´ a katonák túlélő felkészítésében, de ezek mindegyike háborús tapasztalatokon, és nem kiképzői túlzásokon alapul.

A túlélés lelki nehézségei

A túlélés tárgyi ismereteinek magas szintű birtoklása önmagában még nem elég a sikeres tevékenységhez. A harcban, az életben maradásért folytatott küzdelemben szükség van kitartásra, élni akarásra, önfegyelemre és még számos hasonló lelki tényezőre. Ezeket a katonai szakzsargon összefoglalva harci morálnak nevezi. Tehát a szakszerű felkészítésnek kiemelten fontos része a lelki adottságok, tulajdonságok fejlesztése is. A lelki problémák jelentősen csökkenthetik a katonák harcértékét. Minden túlélőnek fontos, hogy a lelki problémákat és megszüntetésük módjait felismerjék.

Alulmotiváltság

Gyenge motiváltságnak, vagy motiválatlanságnak is nevezik. A motívum egy erkölcsi indíték, tényező, amely rendszerint pozitív tevékenységre ösztönöz. A túlélő helyzet mindig rendkívüli helyzet, és mint ilyen, átlagon felüli erőkifejtésre késztet minket. A jól felkészített katonákban nagy az élni akarás, és ezzel rendszerint nagy adag, egészséges önbizalom is társul. A kiképzés során a katona fokozatosan megtanulja a kényelmetlenségek, nehézségek leküzdését valamilyen cél érdekében. A helyes pedagógiai módszerekkel vezetett gyakorlatok során a katona újabb és újabb feladatok teljesítésével sikert arat társai előtt, és persze az önbecsülése, önbizalma is nő. Helytelen pedagógiai módszer megválasztásánál, vagy például egy antiszociális katonánál nincsen erkölcsi kötődés.

Frusztráltság

A motívumok harcaként szokták emlegetni. A katonában számos ellentétes indíték munkálkodik, és ez jelentős belső feszültséget okozhat. Egyszerű példával szemléltetve: A hőmérséklet csökkenésével a kihűlés, fagyás kezdeti jelenségei mutatkoznak didergés, vacogás, borzongás stb. formájában. Minden katona kiképzésen megtanulta, hogy egy erőteljes testmozgással, tornával képes visszaállítani a normális testhőmérsékletet. Néhány személy azonban torna helyett ´majd csak lesz valahogy´, vagy ´minek ez a hülyeség´, és hasonló gondolatokkal felidegesíti magát, pedig tudja, hogy le kellene győzni a kényelmességét, lustaságát. Frusztráltságot okoz a vélt igazságtalan helyzet is, ami miatt azonban a katona önuralomra kényszerül. Hasonlóan feszültséget okoz az elérhetetlen célok utáni vágyakozás, tevékenység is.

Általános elv, hogy a nagyobb, de teljesíthető célok irányába először célszerű néhány kisebb erőfeszítést igénylő dologgal kezdeni, és csak az után következzenek a komolyabb erőfeszítést igénylő feladatok. A frusztráltság veszélyt jelent túlélő helyzet közben is. A katonában a belső feszültségek összegyűlésével könnyen agresszív cselekedetek ´robbannak ki´. Az indulattól fűtött tevékenységek sajátossága az agresszió átvitel, tehát gyakran nem az ellen a személy, esetleg tárgy ellen irányul a támadás, akire a frusztrált személy haragudott, hanem sokszor teljesen értelmetlen az agresszió. A frusztráltság alacsonyabb intelligenciájú személyeknél erőszakosabb, durvább megnyilvánulású.

A frusztráltsággal járó belső feszültséget kísérhetik külső és belső változások is. A vérnyomás emelkedése és a fejfájási tünetek mellett az ilyen katonával nemegyszer előfordul, hogy szinte láthatóan ´forr benne a düh´. Az ilyen megnyilvánulásra hajlamos személyeket kössük le valamilyen elfoglaltsággal, és ´barátságos hangnemben´ motiváljuk kisebb pozitív célok teljesítésére.

Magány, elhagyatottság

A katonák döntő többsége nyitott, kifelé forduló, extrovertált beállítottságú. A választott hivatásból eredően is nyilvánvaló, hogy a katonák a feladatok többségét kollektívában, egymást segítve oldják meg. Ebből következik, hogy a hivatásos hadseregben csak elvétve van befelé forduló, magányos lelki alkatú introvertált személyiség. Az extrovertált személyek közül többen nehezen viselik az egyedüllétet, magányt. Egy ´egyedül dolgozó´ mesterlövésznek, pl. nem jelent elviselhetetlen terhet akár egy-két napra elszakadni társaitól. A háborús tapasztalatok szerint azonban jó néhány katonánál ez komoly problémát, feszültséget okoz. Az ilyen személy gyakran indokolatlanul nagy kockázatot is képes azért vállalni, hogy ismét a társai közzé kerülhessen. Az extrovertált katonák magukra maradt helyzetben könnyebben elkeserednek, és többen akár fel is adják a küzdelmet.

Az esetenként már kórós magányosság, elhagyatottság ellen is fel lehet készíteni a katonákat. Néhány hadseregben egyénenként két-három napos ´figyelési gyakorlatokat´ vezetnek, amelynek során még a rádió használatot is tiltják.

Bezártság

A rejtekhelyen megbújó katonának gyakran testméretét alig meghaladó gödörben, üregben kell meghúzódnia. Ez a helyzet akár több héten keresztül is tarthat, amíg pl. sikerül ismét csatlakoznia a saját csapatokhoz. A háborút, fogságot megjárt katonáknak gyakran még ennél is szörnyűbb tapasztalataik vannak. Biztos többen ismerik a dél-vietnámi ´ketreceket´, amelyben csak összegörnyedve fért el egy amerikai hadifogoly. Ezek és hasonló helyzetek könnyen megtörik a katona pszichikai ellenállását, és súlyos hibákat okozhatnak. A türelmét vesztett túlélő inkább feladja magát, vagy a hadifogoly kibeszéli a hadititkokat, stb.

A bezártság érzés még az enyhén klausztrofóbiás egyéneknél is gyakorlással csökkenthető. Ezt szolgálják a gyakorlótereken levő földalatti labirintusok, vagy szűk átereszek, kúszófolyosók. Egy fokozatosan szűkülő, kanyargós csatornán való átkúszás már a gyakorlótéren is nagyon erős félelmi reakciókat vált ki. A tehetetlenség, a szoros csőben való haladáskor a ´beszorultam´ érzés, még a kiegyensúlyozott idegállapotú személyeknél is kontrollálatlan cselekvéseket, esetenként még pánikreakciókat is kiválthat. Rendszeres kiképzés esetén a katona teljesen közömbössé, érzéketlenné válhat az ilyen helyzetekre is, és továbbra is tud koncentrálni az ellenség leküzdésére. A helyi háborúkban a jól kiképzett katonák gyakran a földalatti csatornákban haladva kerültek az ellenség hátába, vagy éppen egy bekerítésből menekültek ki. Tehát a bezártság érzet szinte mindenkinél leküzdhető, de ezekre a helyzetekre még békében kell felkészülni.

Reménytelenség, depresszió

´Amíg élek, remélek´, tartja egy régi mondás. Ezt a pozitív hozzáállást kell mindenkor megőriznie a túlélőnek. A depresszió ennek ellentéte, cél nélküli, gyakran tartós negatív hangulat, amely nagyon káros tud lenni. Súlyosabb esetben a küzdelem feladásához, és néhány egyénnél még öngyilkossághoz is vezethet. A depresszióba esett katona nemegyszer azon minimális tevékenységre sem vehető rá, amelyik saját alapvető létfenntartását biztosítaná. Az ilyen katona jellemző tulajdonsága a folyamatos elégedetlenség, panaszkodás, siránkozás, amely nemritkán átmegy időleges vagy tartós önsajnálatba is.

A háborús tapasztalatok szerint a határozott hangon kiadott feladatokkal, parancsokkal a depressziósok többsége még hadra fogható. Minden esetben az ilyen személyek megkülönböztetett, erős ráhatáson alapuló, egyéni bánásmódot igényelnek. A jó parancsnok folyamatosan tartja beosztottaiban a reményt, és így legtöbbször meg tudja akadályozni a depresszió kialakulását.

Unalom

A tapasztalatok szerint meglepő módon ez az ´apróság´ is veszélyeztetheti a túlélés sikerét. Oka rendszerint az érdeklődés hiánya, vagy a fáradtságból adódó fásultság. Ellenszere, hogy mindig keressük helyzetünk javításának módjait. Dolgozzunk ki magunkban ´A´, ´B´, ´C´ stb. változatot, és ha lehetőségünk adódik, akkor lássunk hozzá a megoldásához. Az unalom leküzdésének módja egyénenként teljesen eltérő lehet, pl. versek, regények, sportesemények, stb. felidézése.

Tehát akarati döntéssel tenni kell az unalom ellen, mert abból könnyen lehet apátia, depresszió is.

Komforthiány

A laktanyai, de még a gyakorlótéri kiképzések is szinte mindig kielégítik a minimális komfortigényeket. Háborúban azonban a tisztálkodás, a szárazruha, de akár még a cigaretta hiánya is elemi erővel jelentkezhet. Ezek a látszólag apró gondok elsősorban a csekély pszichikai tűrőképességű katonáknál meglepően nagy belső feszültségekhez vezethetnek. Néhány katona figyelme állandóan a hiányzó dolgokra koncentrálódik, és ebből eredően a harci feladatait gyakran elhanyagolja, vagy csak felületesen látja el. A tapasztalat szerint az ilyen ´komfortfüggő´ egyének harchelyzetben történő megregulázása csak minimális eredménnyel jár. Ezért célszerű inkább az adott esetben valahogy segíteni rajta, és később majd egy kevésbé fontos beosztásba helyezni.

Társ(ak) elvesztése

A tapasztalatok szerint ennek következményeit, a többiekre gyakorolt hatását a legnehezebb előre prognosztizálni. A háborús filmeken sokszor látjuk, hogy mélyen megrendülnek a katonák társuk elvesztésén, majd újult erővel megbosszulják azt, és iszonyú pusztítást végeznek az ellenség soraiban. Ez a legszerencsésebb eset, de háborús veteránok, katonai szakírók ilyennel azonban csak elvétve találkoztak. Egy társ elvesztése természetesen mindig fájdalommal jár, és ez személyenként, sőt, még esetenként is eltérő reagálást vált ki. A leggyakoribb megnyilvánulás veszteségnél az, hogy az optimista, bizakodó hangulat elszáll, és egy kényszer, kötelességérzet lép a helyébe. Az is tapasztalat, hogy ilyenkor észrevehetően csökken a kezdeményezőkészség, és az önkéntes jelentkezés egy-egy kisebb-nagyobb feladatra. A társ elvesztésének körülményei is jelentősen befolyásolják a többiek reakcióját. Például egy tüzérségi találattól azonnal meghalt társ kiesését könnyebb feldolgozni, mint egy mellettünk órákig agonizáló katonáét. Azt oktatják több hadseregben, ha egy rajnál nincs mód a sérült hátraszállítására, akkor csak egy katona vigyázzon rá, és a többiek ne is ´zavarják´ a sebesültet.

A társ elveszését már békében ´meg lehet szokni´. Jelentősebb hadseregekben tudatosan készítenek fel minden beosztású katonát, hogy a kiesett katona feladatát hogyan kell átvenni. Vannak olyan speciális gyakorlatok is, amelynél a jelző utasítására minden második katona ´halálos sérülést´ kap. Az életben maradt katonának ilyenkor el kell vennie a ´halott bajtársától´ a lőszer, víz, egészségügyi készletét, de még a dögcéduláját (személyi azonosítóját) is le kell venni a nyakából, majd késedelem nélkül folytatnia kell a harcot.

Minden feladat előtt meg kell határozni, hogy egy-egy személy kiesése esetén ki veszi át a meghalt, vagy sérült társ feladatát.

Az igazsághoz tartozik, hogy katonatársuk elvesztését még a legjobban kiképzett, ´elit´ ejtőernyős csapatoknál sem képesek kisebb-nagyobb törés nélkül feldolgozni.

Egyedül maradtam

A háborús beszámolók nem ritka sztorija, hogy a katona elszakad a rajától, szakaszától, de az is megtörténhet, hogy csak ő marad életben egy bombázás, tüzérségi tűz után. Az ilyen és hasonló helyzetekre még békében fel kell készülni.

A leggyakoribb túlélő szituáció, amikor az ellenség áttör saját peremvonalunkon, pl. harckocsikkal, páncélozott harcjárművekkel. A harcárok mélyén, vagy másutt rejtőző katona döbbenten veszi észre, hogy néhány perc alatt ellenség által megszállt területre került. Az ellenséges harcjárművek távolodásának zajára, egyre fogy a saját csapatokkal, bajtársakkal való találkozás esélye. Mit tegyünk ebben az esetben?

Az első feladat a helyünkről óvatosan (!) körbenézni, hogy van-e ellenség a közelben. Amennyiben a közelben van egy rejtőzésre jobban megfelelő hely, akkor azt rejtve el kell foglalni.

Itt ´össze kell szedni magunkat´, és minden lehetőség gondos mérlegelésével egy optimális döntést hozni. A tapasztalatok szerint erre a mozzanatra azért van szükség, mert az első ösztönös menekülési reakciók indokolatlanul nagy kockázattal járnak. Mérlegelni kell:

• Mennyi világos, sötét idő áll rendelkezésemre? (Mozgás nappal csak sűrű erdőben vagy magas aljnövényzet esetén.)
• Van-e lehetőségem, hogy egy éjszakai menettel csatlakozzam a saját csapatokhoz? (Az ellenséges erők összefüggően, vagy hézagosan helyezkednek el?)
• Rendelkezem-e a szükséges élelemmel, vízzel, lőszerrel, vagy ezeket ki kell egészítenem? (Hány napig elegendő a készletem?)
• Célszerű-e rejtekhelyet kiépítenem? (A megszállt terület átfésülése, ellenségtől való megtisztítása szinte mindig nappal történik), stb.

FONTOS! A fáradt, kialvatlan katona teste gyakran már 5-10 °C csökkenést sem képes kompenzálni. Tűzgyújtásra ilyenkor csak ritkán van lehetőség, ezért a megszokottnál több meleg ruha legyen a katonánál!

Félelem

A félelem természetes emberi reakció, amelyet a szervezet a fokozott veszélyérzetre ad. A katonáknál azonban a kiképzés egyik fő célja, hogy ezt a természetes emberi reakciót teljesen elnyomják, uralják.

A félelem intenzitásától függően lehet pozitív, illetve negatív hatású is. Pozitív szerepe a félelemnek az által van, hogy figyelmezteti a szervezetünket a veszélyre, és gyakran mozgósítja is azt. Tehát elősegíti a helyzethez való gyors alkalmazkodást. A negatív hatása a félelemnek már dezorganizáló, bénító, stb. lehet. A félelem intenzitását nemcsak külső objektív okok, hanem belsők is erősen befolyásolják. A belső okok a katona egyéni adottságaitól, tapasztalataitól, képzettségétől, motiváltságától, stb. függenek. Növeli a félelemérzetet az éhség, kialvatlanság, várakozás, valamint a fáradt, esetleg legyengült szervezet hajlamos a helyzetet a valóságosnál veszélyesebbre értékelni. Nagyon erős félelem a belső szerveket is megbéníthatja, és néhány esetben a szív leállását, halált is okozhat.

A bátorságra nevelésre a brit hadseregben már évtizedek óta eredményes módszert alkalmaznak. Minden katonától elvárják, hogy a hadsereg költségén, felszerelésén valamilyen extrém sportot űzzön. Ez lehet, pl. siklórepülés, búvárkodás, vadvízi evezés, síelés, sziklamászás, stb. A brit katonának kötelező legalább egy évi kéthetes, általa választott kiképzésen részt vennie. A hadsereg vezetése azért támogatja ezeket a nem olcsó kiképzéseket, mert a tapasztalatok szerint ez a bátorságra nevelésnek nagyon fontos eszköze. Ugyanis az a személy, aki harmincszor, ötvenszer legyőzte a félelemét, az 51-ik alkalommal is bátran fog viselkedni!

Szorongás

A félelem enyhe formája. Ekkor a katona érzékeli a veszélyt, de az egyén rendszerint még teljes mértékben ura saját cselekedeteinek. A szorongás kísérő jelensége lehet az izzadás, gyakori vizeletürítés, erős szívdobogás, vérnyomás emelkedése, száj kiszáradása, stb. A tartós szorongás átcsaphat depresszióba, vagy stresszbe is.

Stressz

Fokozott vészhelyzetre a szervezet válasza. Ilyenkor az energiatartalékaink mozgósításával reagál a szervezet. Ezáltal fokozott erőkifejtésre képes, reflexszerű tevékenységeink felgyorsulnak. A stressz élettani háttere az, hogy vészhelyzetben az agyunk riadóztatja a szervezetünket. Ennek hatására a mellékvesénkből adrenalin hormon jut a véráramba. A vérnyomásunk megemelkedik, a vérkeringésünk pedig felgyorsul. Ilyenkor a testünkben levő cukor és zsírtartalékot fokozottan feldolgozza a szervezetünk. A véralvadási tevékenység is felgyorsul, tehát egy esetleges sérülésnél gyorsabb lesz a var, heg kialakulása. Néhány tevékenyég lefékeződik a bensőnkben, pl. emésztés, immunreakció, stb. ezzel is növelve a vészhelyzethez szükséges energiát.

A stressz testünk természetellenesen felgyorsított működése. Így ebből adódóan az ilyen helyzetek után hamar kimerült és fáradt lesz a katona, és más káros jelenségek is fellépnek nála. Gyakran jelentkeznek szívizom és gyomor panaszok is. A feszült helyzetet rendszerint fizikai terheléssel lehet feloldani, és a szervezetünket a normál működésre visszaállítani. A stressz átmehet depresszióba, vagy a félelem erősebb fokozataiba is.

Bénultság

A népi bölcsesség úgy mondja, hogy ´földbe gyökerezett a lába´. Ez elsősorban nem a csodálkozásra, hanem a félelemre vonatkozik. A félelem részlegesen, vagy akár teljesen is megbéníthatja a katona cselekvőképességét, gondolkodását. A következő jelenség gyakorlaton, háborúban gyakran előfordul: a váratlan helyen, időben felbukkanó ellenséges katona látványára néhányan mindig 5-10 másodpercre megbénulnak ahelyett, hogy azonnal lőnének. Ezek az időleges késlekedések, leblokkolások csak békében nem járnak súlyosabb következményekkel.

Két gyakorlati példával szemléltetem, hogy még kiképzésen is életveszélyes helyzeteket okozhat a leblokkolás, megbénulás.

Hegymászásnál grigrivel biztosította az egyik ereszkedő a társát. Ez egy speciális kötélfék, amelynél a kar csekélyebb lehúzásakor lassan, erős meghúzásakor pedig gyorsan fut a fékezett kötél. Egy ilyen társbiztosításnál a grigrit kezelő személy megijedt, és leblokkolt. Ahelyett, hogy elengedte volna a kart, ami így azonnal fékezett volna, görcsösen húzta azt. A kötélen ´biztosított´ társ közel szabadeséssel ért le a 8 méteres magasból, és kettős sarokcsonttörést szenvedett.

Az első néhány ejtőernyős ugrás csak bekötött rendszerű lehet. Tehát a repülőgéphez rögzített kioldókötél a kiugráskor megkezdi az ejtőernyő nyitását, ami 3-4 másodperc múlva automatikusan bekövetkezik. Az ugró katonának azonban a harmadik másodpercben meg kell húznia az ejtőernyő kioldó fogantyúját, hogy ezzel is szokja a nem automatikus kioldást. A földön több százszor elgyakorolt műveletsor néhány ejtőernyősnél gyakran elmarad, mert az erős félelem miatt leblokkol. Ezért az egykét ugrónál mindig előforduló bénultság, leblokkolás miatt minden hadseregben előírás, hogy az első pár ugrás csak automatikus nyitású lehet.

Tudatos felkészítéssel, kiképzéssel a bénultságot is eredményező félelem jelentősen csökkenthető.

Hiperaktivitás

Kevésbé ismert, hogy ez a félelem egyik megjelenési formája is lehet. Sajátossága, hogy vészhelyzetben a katona egy erős mozgáskényszert érez, független attól, hogy a harchelyzet miatt esetleg éppen mozdulatlanul, csendben kell maradnia. Ilyenkor a katona gondolkodása, beszéde felgyorsul, ami a tipikus ´előbb cselekszik, aztán gondolkodik´ helyzetekben is megmutatkozik. Az ilyen katonáknak számtalan ´zseniális´ ötlete van, amelyről mindenkit meg akar győzni. Értetlenül, gyakran megsértve fogadja, ha társai a ´triviálisnak´ tartott ötleteire ´nem ugranak´. Ezek az átgondolatlan, realitást nélkülöző tervek veszélyeztetik a túlélő csoportok életben maradását, és megosztást is eredményeznek. A hiperaktivitás sajátossága még az erős hangulati hullámzás. Az ilyen személytől gyakran minimális erőfeszítés sem várható el. A hiperaktivitást mutató személy túlfűtött magyarázkodásai, cselekedetei gyakran nélkülözik a formális logika elemi szabályait is. Az ilyen katona a laikus szemében látszólag jót akar, és ezt mindenkinek el is magyarázza. Ezért a hiperaktív katona, mint ´negatív hangadó´ veszélyezteti az egyén és a közösség túlélési esélyeit, és gyengíti a valódi parancsnok tekintélyét. Az ilyen katonák az átlagnál sokkal hajlamosabbak pánikreakciókra is.

A fentiek miatt vészhelyzetben a hiperaktív katonákra fokozott figyelmet kell fordítani. Szükség esetén egy-két másik személy felügyeletére kell bízni az ilyen személyeket.

Pánik

Túlélő, életveszélyes szituációban könnyen fellépő helyzet. Gyakran egy-egy katona látványos félelmi reakciója indítja el, és lavinaszerűen a többi katonára is átterjedhet. Sajátossága a kontrollálatlan, ésszerűtlen menekülési reakció, megnyilvánulás. Az ilyen jelenség szinte mindig indokolatlanul nagy veszteséget okoz, ezért meg kell akadályozni a pánik kitörését. Ilyen megnyilvánulásokkal azonban már a béke kiképzés során is számolnunk kell. A tűzakadálypálya leküzdése során nem ritka, hogy a katona ruhájába belekap a láng. Ilyenkor azonnal le kell feküdni a földre, és a biztosító társ segítségével eloltani a ruhát. A tapasztalatok szerint nemcsak a filmekben, hanem még a kiképzett katonáknál is számítani kell arra, hogy a meggyulladt ruhájú katona, oltás helyett vad futásba kezd. Ezért az oltást biztosító katonákat jó futókból szokták kijelölni.

Pánikszerű reakciót ejtőernyős oktatóként még békében is többször tapasztaltam. Néhány ejtőernyős katona a gépajtóhoz érve meglátja a mélységet, és az ugrás helyett görcsös erővel elkapja a gépajtót, bekötő kötelet, amivel nem csak saját magát, hanem társait is veszélyezteti. Az ilyen váratlan megtorpanás, félelmi reakció a többi kezdő ugróra is nagyon rossz hatással van, mert könnyen előfordul, hogy ebből a repülőgépből mások is meggondolják magukat. Tehát egy feszült helyzetben egy váratlan cselekmény is elegendő, hogy megállítsa a begyakorolt kiugrási tevékenységi sort. Tudni kell, hogy az ejtőernyős kiképzés az a katonaságnál is önkéntes tevékenység, és a ´besokkolt´ katonák a földön mindig fogadkoznak, hogy legközelebb már nem lesz gond velük.

A pánikreakciók valószínűsége kiképzéssel, bátorságra neveléssel csökkenthető. A bátorságra nevelés még sokáig a katonai pszichológia legfőbb feladata lesz. Jelenleg a sok háborús tapasztalat elemzésével sem sikerül még minden katonában a félelmet ´kezelhető szintre´ csökkenteni.

A túlélés fizikai nehézségei

A rendkívüli helyzetekben a negatív hatások gyakran elemi erővel törnek ránk, és ezek összességét néha elviselhetetlennek érezzük. Amennyiben a várható hatásokkal, azok sajátosságaival, természetével tisztában vagyunk, objektíven tudjuk értékelni a saját és társaink helyzetét.

Fáradtság, kimerültség

A harcban nagyon sok külső behatás miatt csak korlátozottan van lehetőség a pihenésre. A helyi háborúk tapasztalatai is alátámasztják, hogy a katonák már egy-két napos bevetés után is nagyon fáradtnak érzik magukat. Érdekes módon a korábban kitűnő kondícióban levő, edzett katonáknál is jelentkezik a fáradtság. Ennek persze nemcsak fizikai okai vannak. A katona teljesítménye a fáradtságérzet növekedésének mértékében csökken. Megnő a figyelmetlenségből, emlékezetkihagyásból eredő hibázások száma, és még a fizikailag kevésbé megerőltető mozgások is lelassulnak.

A pihent ember 24, de még 48 órát is tud virrasztani. Egyedi esetekben ennél lényegesen magasabb időtartamú ébrenlétről is hallhatunk, de az átlag katonát még ennyi folyamatos ébrenlét is kimeríti. Gyakran ólmos fáradtság, elnehezülő szemhéjjak kísérik a fokozott fizikai és pszichikai terheléseket. A kialvatlanság, fáradtság csak komolyabb gyakorlatokon és háborúban tapasztalható fokozata a hallucinálás, képzelgés, vizionálás. Menet folyamán egy bokorcsoportban ellenséges csoportot, vagy épületet látunk. Közelebb érve aztán magunk is észrevesszük a tévedésünket. A tiszti iskolás hallgatóknak vezetett négynapos túlélő kiképzésen sokan (jómagam is többször) megtapasztaltuk ezeket a hallucinálásokat. A fizikailag is nehéz gyakorlatokon ugyanis napi 1,5-2 óra alvási idő volt, amin persze nem mindenki tudott azonnal elaludni. Az akarat megfeszítésével még a teljes kimerültség előtti helyzetben is képes a túlélő objektív döntésekre.

A kimerültség szélsőséges esetben a szervezet leállásához, halálához is vezethet. A szervezetünk önvédelme miatt azonban az utolsó tartalékok nem mozgósíthatók. A háborús helyzetekben, stressz, életveszély vagy izgatószerek hatására esetenként az utolsó önvédelmi küszöböt is át tudjuk lépni, és halálos kimerültség miatt megszűnik a szívműködés. A kimerültség jelei azonban kellő gyakorlattal jól felismerhetőek: álmosság, fáradtság, koordinálatlan mozgás, depresszió stb. A kimerültség határához közeli személynél célszerű azonnali lefektetés, forró, bőven cukrozott tea megitatásával, vagy szükség esetén akár újraélesztés is.

Fájdalom

Rendkívüli helyzetek gyakran sérülést okozhatnak, így a fájdalommal mindig kell számolni a túlélés során. Fájdalomnak a szervezetben kárt okozó külső vagy belső behatás által keletkező kellemetlen érzést értjük. A fizikai behatás az idegvégződésekre gyakorol ingert, és innen az ingerület az idegpályákon keresztül feljut az agykéreg megfelelő központjába, és gyakran védekező reakciót vált ki. A védekező válasz miatt nem ritka, hogy nem azonnal, hanem csak 5-10 perc múlva érezzük a fizikai behatást. A hadi beszámolók gyakran tudósítottak olyan érthetetlen esetről, hogy pl. egy karját, ujját elvesztett illető még percekig folytatta a rohamot, és csak az után esett össze. Egy katona például, akinek a gránát a felső karját teljesen leszakította, azt mondta, hogy ´egy ütést éreztem a bal karomban, de még húsz méterre volt az ellenséges árok, és oda beszaladtam. Ott láttam meg, hogy hiányzik a karom, és a következő emlékem már csak a tábori kórházból van.´

Tehát a sérülésnél nem mindig azzal arányos fájdalom jelentkezik, de az elsősegélynyújtást késedelem nélkül meg kell kezdeni. Ilyenkor kellő tapintattal célszerű tudatosítani a sérülttel, hogy ´készülj fel arra, hogy nemsokára fájni fog a kezed, de én itt vagyok melletted, és amit tudok, majd segítek´ stb.

Az erős akaratú emberek a fájdalmat is jobban tűrik. Túlélő helyzetekben a fájdalom csillapításához ritkán van hatékony eszköz, pl. morfium injekció, de gyógyszerekkel is gyakran lehet segíteni. A gyakorlatban azonban többnyire semmi ilyen eszköz nincsen, így a sérült esetleges nyöszörgésével, jajgatásával is számolni kell.

Szag

A kellemetlen szagok, szag érzetek még sápadtságot, szédülést, hányást is kiválthatnak. A szag ingereket az orrüreg felső részén levő nyálkahártyán található szagló sejtek segítségével érzékeljük. Pontosabban a sejtek között levő idegrostok továbbítják az agykéregbe a szagingereket. Szagok intenzitása függ a levegő hőmérsékletétől, páratartalmától, és az egyén központi idegrendszerétől is. A háborús tapasztalatok szerint komoly veszélyt jelenhet az, hogy néhányan túl érzékenyek a szagokra. Az ilyen katonánál erős menekülési kényszer léphet fel a számára kritikus szagoknál, amivel veszélybe sodorhatja a saját, és a társai életét is. A kiképzés során ´adaptációs´ helyzetekkel lehet a szag ingerre adott túlzott reakciókat csökkenteni.

További fizikai problémákat jelenthetnek még a túlélő helyzetbe kerülő katonának az alábbi behatások: hideg, meleg, éhség, stb. Ezekről a többi menüpontban még részletes ismertetést találunk.

A túlélés esélyeinek növelése

A jelentősebb hadseregekben rendszeresen elemzik a háborús, harci tapasztalatokat, és ezen belül is az előforduló túlélő helyzeteket. Az ilyen esetek feldolgozásának célja, hogy a legújabb ismereteket beépítsék a kiképzésbe, ezzel is csökkentve a várható veszteséget. Minden szituációra természetesen nem lehet megoldást adni, de a begyakorolt néhány helyzet jó alapot ad az optimális döntéshez. A túlélési helyzetek megoldása nincs messze a képzett parancsnok, vagy katona munkájától. Itt is megtalálható a helyzetértékelés, az erő-eszköz és lehetőségek számbavétele stb. Cselekvési tervet célszerű a különleges helyzetekben készíteni. Az azonnal megoldandó (késedelmet nem tűrő) feladatok mellett a cselekvési terv a közeli és a későbbi feladatokat is tartalmazza. A legáltalánosabb túlélő helyzeteket, pl. fogolytáborban, helységharcban, stb. szinte minden hadseregben oktatják azt sugallva, hogy nincsen reménytelen helyzet.

Túlélő csoportok. A leggyakoribb szituáció, hogy egyszerre többen is túlélő helyzetbe kerülnek. Ilyenkor a legszerencsésebb eset, ha egymást jól ismerő bajtársak kerülnek össze. Egy homogén csoporton belül a parancsnok munkája lényegében folyatódik, csupán néhány sajátossággal kiegészül. Szökésnél, harcban azonban a gyakoribb változat, hogy ismeretlen katonák kerülnek össze. A háborús tapasztalatok szerint ilyenkor speciális, a korábbi parancsnoki munkától lényegesen eltérő módszereket is alkalmazni kell.

• A rangidős a parancsnokságot átveszi, és megszervezi a közelbiztosítást.
• Térkép, vagy helyismeret híján a beosztottak ismereteire alapoz.
• Célszerű, ha lehetőség van rá, egy terepasztalt rögtönözni, és ezen mindenkivel megismertetni a helyzetét, és a menekülés várható útvonalát.
• A raj vagy szakasz nehezen tud rejtve mozogni az ellenség mélységében. Ezért gyakran 4-6 fős részlegeket célszerű szervezni, úgy, hogy mindegyikben legyen parancsnok, és egy helyismerettel rendelkező, vagy jól tájékozódó személy. Ezek a részlegek más-más útvonalon haladjanak. Természetesen előfordulhat, amikor nem célszerű megbontani a szakaszt, mert pl. át kell törni az ellenség peremvonalán, hogy a saját csapatokhoz jussunk, stb.
• Intézkedni kell a sérültek ellátására, esetleges szállítására. Több sérültnél egy- egy főt vissza lehet hagyni, hogy az ellátásukat a helikopteres kiemelésig megoldja.
• A felszerelést, lőszert a várható szükségletnek megfelelően kell szétosztani.

Higiénia

Az egyéni tisztálkodással, higiéniával kapcsolatos tennivalókat gyakran még tapasztalt túlélők is elhanyagolják. Nem ritka az olyan megjegyzés, hogy: ´ezt a néhány napot tisztálkodás nélkül is kibírom.´ ´Nincs annyi víz, hogy mosakodjak, borotválkozzak.´ stb.

A háborús tapasztalatok sorra megcáfolják az ilyen érveket. A vietnámi háború forró éghajlati viszonyai között éppúgy szükséges volt a rendszeres napi tisztálkodás, mint a falklandi háború jeges tájain. A harci tapasztalatokkal is rendelkező NATO hadseregekben a személyi higiénia is fontos területe a túlélő kiképzésnek.

Az évtizedek során több ezer sorkatonának és tisztiiskolás hallgatónak vezettem túlélési gyakorlatot, és az ott szerzett negatív tapasztalatokat - bár elég vulgárisak - okulásképpen leírom. A tisztálkodás, tisztacsere elhanyagolása csak néhány katonára jellemző, de őket az alábbi megnyilvánulások kisérték:

• Az első napon a lábmosás is elmarad, látszólag minden gond nélkül.
• Második napon a szemét nehezen nyitja ki, arcán húzódik a bőr, mert a pórusok eltömődnek, a bőrlégzés csökken, álmosság nem akar eltűnni az ébredés után sem.
• Harmadik napon a borostás arc feltűnően látszik, és húzódik, viszket is, mivel az érdes felület sokkal jobban megköti a port, és az egyéb szennyeződéseket. A láb viszketése egyre erőteljesebben jelentkezik, és a kisebb sérülések, feltörések, hólyagok gyakran begyulladnak.
• Negyedik-ötödik napon a szag eléri a ´legöregebb hajléktalan szintjét is´, és felhőként kíséri a katonát. A bőrön gyakran piros foltok, kiütések jelennek meg, amelyek később is nehezen gyógyulnak. A ruhától szabad bőr hámrétegén a kosz foltokban jelenik meg, és kézzel is ledörzsölhető. A szúnyogok, rovarok, kullancsok a szag alapján kétszer-háromszor annyian találják meg a ´bűzlő katonát´, mint a társait, és a csípések is nehezen gyógyulnak, sőt, gyakran fertőződnek.

Az ilyen katonán nemcsak önmagával, hanem külső környezetével szemben is a teljes apátia lesz úrrá, és harcképessége is már csak igen csekély értékű. A fizikai megterheléseket a bőrlégzés csökkenése miatt jóval nehezebben bírja teljesíteni. A leírt jelenség csak egy általános képet ad, amelytől egyénenként jelentős eltérés is előfordulhat, a terhelés mértékétől, és az időjárástól függően.

A túlélés során szinte elkerülhetetlenek az apró felületi sérülések, karcolások, horzsolások. Ezek ápolatlan katonáknál gyakran elfertőződnek, és gennyes sebbé válnak.

Napi tisztálkodás 4-5 deciliter vízből

A túlélő katona mozgási lehetősége az ellenség mélységében erősen korlátozott. Ebből adódóan ritkán van lehetősége tisztálkodás céljából patakot, vagy folyót keresni. Legtöbbször a tisztálkodásra a rejtekhelyen, a korlátozott vízkészletéből kerül sor. Erre a célra megfelel -a fogmosás kivételével-, pl. egy keréknyomból, vagy a reggeli harmatból összegyűjtött víz is.

A tisztálkodásnál is alapelv, hogy a folyamatos rejtés, és szükség esetén a gyors menekülés biztosítva legyen. Tehát amennyiben több személyből áll a csoport, akkor folyamatos őrzéssel, egy személy esetén pedig körültekintő figyelemmel kell meggyőződni, nehogy felfedjék, meglepjék a túlélő katonát.

A korlátozott mennyiségű vízből való mosdáshoz az alábbi dolgok, felszerelések szükségesek:

Néhány a gyakorlatban jól bevált módszer és példa:

A kórházakban a magatehetetlen beteget sem cipelik ki minden nap a zuhanyozó alá. Tisztán tartása úgy történik, hogy a helyén vizes törülközővel (szivaccsal) lemossák, majd ugyanezt megismétlik egyszer-kétszer szappannal is. Az utolsó előtti mozzanatként tiszta vizes törülközővel (szivaccsal) eltávolítják a szappant, és egy száraz törülközővel teljesen szárazra törlik a beteget.

A tisztálkodáshoz a csajkafedélben levő vizet célszerű felforrósítani. A meleg víz közismerten jobb zsíroldó, és a szennyeződéseket könnyebb így eltávolítani. A borotválkozás is könnyebb, ha a melegvíz felpuhította a szakállunkat. A tisztálkodást célszerű étkezés, pl. reggeli után tervezni. Ilyenkor legtöbbször amúgy is tüzet rakunk, tehát a vízmelegítés már nem gond. A mosakodással, borotválkozással felfrissülünk, ezért is elsősorban reggel ne mulasszuk el a tisztálkodást. A fogmosást is célszerű reggeli után végezni. Kevés fogkrémmel, és egy korty vízzel 1-2 percig súroljuk a fogunkat, majd kiköpjük a vizet. Ezt kétszer, háromszor megismételjük, ügyelve arra, hogy a csajkában levő víz ne legyen fogkrémes. Az egész tevékenységhez legfeljebb fél deci vizet használjunk. Ennyiből viszont nehéz a fogkrémet a fogkeféről lemosni. A fogkrém eltávolítására víz helyett akár egy papírzsebkendőt is használhatunk.

Az arc, kéz mosásához a tiszta törülközőnk egyik csücskét mártsuk a csajkába. A mosakodáshoz kevés a vizünk, ezért legfeljebb tenyérnyi felületen vizezzük össze a törülközőnket, mert különben túl sok vizet felszív. Az újbóli vízbemártás előtt a nedvességet gondosan csavarjuk ki, és figyeljünk arra, hogy ne jusson vissza az elhasznált víz. A gyakorlatlanabb túlélők a felesleges borotvahab letörlését is papírzsebkendővel végezhetik, hogy a víz idő előtt el ne szennyeződjön.

A lábmosás nemritkán a lábfejre, bokára koncentrálódik. Egy célszerű változata, hogy ráülünk a málhazsákunkra, és csak az egyik bakancsot vesszük le egyszerre. Ennek jelentősége nemcsak a gyorsabb készenlétben van (pl. váratlan támadásnál), hanem főleg télen így kevesebb ideig tesszük ki a hidegnek a lábunkat. Kevés víz esetén úgy sem lehet egyszerre mosni mindkét lábfejet.

A kéz és lábkörmök vágása is hozzá tartozik a tisztálkodáshoz. Előfordul, hogy nincs lehetősége levágni, ilyenkor az is jó megoldás, hogy a katona egy kövön lereszeli, elkoptatja.

A mosakodás előtt célszerű minden felszerelést, eszközt gondosan odakészíteni. Természetesen a mosakodást naponta egyszer ´tisztacserének´ kell követnie.

Célszerű a fehérneműt, zoknit, trikót stb. egy reklámszatyorra ráhelyezve a málhazsák mellé, kartávolságban elhelyezni.

Legalább két-háromnaponként szükséges a teljes fürdés. Ehhez sem kell fürdőkád, több tíz liter víz. A fenti módszerrel szükségszerűen ez is végrehajtható. Különösen a hónalji, ágyéki részek rendszeres tisztítása fontos. Ilyenkor vizsgáljuk át teljes testünket, a fejbőrünket is, hogy kullancs, tetű vagy más élősködő nincsen-e rajtunk. Egyszerű fürdőkádat szinte bárhol készíthetünk, ha van legalább 5-10 liter víz. Keressünk egy gödröt, vagy gyalogsági ásóval kimélyítünk egyet. Fontos, hogy ne álljon ki belőle éles gyökér, szikla. A mélyedést kibéleljük PVC fóliával, poncsóval, vagy akár vegyivédelmi köpennyel. A szélein túlnyúló fóliát kövekkel, karóval, vagy fatuskókkal rögzítjük. A medencét feltöltjük a rendelkezésre álló vízzel úgy, hogy legalább fél litert tartalékba félreteszünk. Ezzel a tiszta vízzel történik ugyanis a fürdés után a poncsó, vegyivédelmi köpeny tisztítása, vagy netán a medence kilyukadása esetén a tisztálkodás befejezése. Mosdás után természetesen itt is eltüntetjük az áruló jeleket.

A haj heti 2, esetleg egyszeri mosása is fontos. Ezt sampon híján akár szappannal, de anélkül is végezhetjük. Amennyiben lehetőségünk van, célszerű egész rövidre, 1-1,5 cm-re levágni. Ez nemcsak a tisztántartás, hanem a kullancsok és egyéb rovarok időbeni felfedése szempontjából is előnyös.

A törülközőt úgy válasszunk, hogy inkább két kicsi, mint egy fürdőlepedő. A színe sötétzöld vagy fekete, télen fehér legyen, hogy a hátizsákunk tetején, vagy másutt száradó törülköző ne rontsa az álcázottságunkat.

Az is előfordulhat, hogy minimális víz sincsen a mosakodásra. Ilyenkor napozzunk egy órát. A fedetlen testet ez is némileg fertőtleníti, szellőzteti. A ruhát naponta tisztítani kell leporolással, keféléssel, vagy kirázással. Általános tapasztalat, hogy minél inkább igényesek vagyunk a saját és a beosztottak higiéniás rendszabályai betartásával kapcsolatban, annál inkább csökken a lehangoltság, reménytelenség érzése is.

A napi borotválkozás ´igényességet, tartást´ ad a katonának, és közismert, hogy egy alapos tisztálkodás felüdít. A rendszeresen tisztálkodó túlélő katona betegséggel szembeni ellenálló képessége is mérhetően megnő.

Lábápolás

A túlélés során rendszerint nagyobb távolságú, gyakran erőltetett ütemű menetet kell végrehajtani. A fogolytáborból való szökést, vagy akár a peremvonalhoz történő mozgást egy láb feltörés, sebesedés stb. akár meg is hiúsíthatja. Mivel a katona menet teljesítménye, és harcképessége is szorosan összefügg ezzel, így a rendszeres lábápolás létfontosságú.

A lábmosás egy ´szükség változatával´ már találkoztunk, de néhány gondolattal ezt is ki kell egészíteni. Lényeges, hogy a lábujjak közt mindig szárazra töröljük a bőrünket. Néhány hadseregben lábhintőport is rendszeresítettek. Ennek hatására csökken a láb izzadása, és a súrlódásokból, dörzsölésekből eredő sérülés. A hintőport elsősorban melegebb éghajlati viszonyok között szokták használni, bár sokan mindig alkalmazzák. Kapható olyan változat is, amely hatóanyagával a lábgombásodást megelőzi, késlelteti. A lábápolás része a rendszeres zokni csere is, amelyet természetesen a tisztálkodás után célszerű végrehajtani.

A zokni alapvetően természetes anyagból, pl. gyapjú, pamut készüljön, és kellő vastagságú, rugalmasságú legyen. A műanyag alapanyagú zoknik többnyire nem rendelkeznek kellő nedvszívó képességgel, és csúszkál bennük a láb. A zoknik hossza érjen a bakancs szára fölé, és legyen kihajtva, hogy ezzel is csökkentsék a lecsúszás veszélyét. A Magyar Honvédségnél rendszeresített bakancs szára nem párnázott, és zokni nélkül erősen feldörzsöli a lábszárat. Néhányan a két vékonyabb zokni viselését ajánlják, de tapasztalataim szerint ebben az esetben gyakoribb a zokni gyűrődése. Fontos a zokni mérethelyessége is. A kisebb zokni gátolja a lábfej vérellátását, a nagyobb, pedig könnyen gyűrődik. Menet közben, ha lecsúszik, gyűrődik a zoknink akkor amennyiben lehetséges, iktassunk be rövid pihenőt és igazítsuk meg a zokninkat, mert az már néhány kilométer alatt feltöri a lábunkat.

A zokni cserére akár naponta többször is szükség lehet, ezért ezzel ne spóroljunk. Könnyen előfordulhat, hogy nem tudjuk a zokninkat kimosni. Ilyenkor néhány óráig a málhazsák tetejére, vagy akár a menedékhely tetejére erősítjük a levetett zoknit. Rendszerint a nap, szél megszárítja a párás, nedves zoknit, és ki is szellőzik. Természetesen ez csak kényszer megoldás, de ezáltal is kímélhetjük a lábunkat, és csökkenthetjük a gombásodás, egyéb sérülés kialakulását.

Újabban Gore-Tex zoknikat is rendszeresítettek néhány hadseregben. Ennek a különleges alapanyagú zokninak az a sajátossága, hogy a külső víz bejutását megakadályozza, de az izzadásból, párolgásból keletkező nedvesség a lábról viszont eltávozhat. Tehát a lábfej szellőzik, nem fülled be.

A lábápolás fontos része, hogy a lábujjkörmöket rövidre vágjuk. A hosszú köröm ugyanis kiszakíthatja a zoknit, és könnyebben betörik, begyullad. Ezt minden alkalommal hajtsuk végre, amikor olló, körömcsipesz stb. közelében vagyunk. Túlélési helyzetben ugyanis a letört, berepedt körmöt bicskával, zsilettpengével levágni már kockázatos dolog.

A menet során leggyakoribb lábsérülések a lábfeltörés, és a hólyagok. Alapelv, hogy új bakancsot először a saját lábunkhoz be kell törni, és csak ezek után hajtsunk végre hosszabb meneteket. Természetesen háborúban erre gyakran nincs lehetőség, és előfordulhat, hogy már a bevetés első napján az új bakancsunkkal az ellenség mélységébe, tehát túlélő helyzetbe kerülünk. Az új bakancs esetében fokozottan figyeljük a lábunkat, és rövid pihenők alkalmával a zoknit levéve ellenőrizzük azt. Kezdetben piros foltként jelentkezik az első feltörések helye. Ezekre tegyünk sebtapaszt.

A láb felhólyagosodása is gyakori jelenség. Ezek a hólyagok először megtelnek folyadékkal, majd később vérrel. Megelőzésük, kezelésük még nincs teljesen megoldva. A korábban használt módszer, a hólyagok felső, érzéketlen bőr rétegének levágása az orvostudomány mai állása szerint már nem célszerű. Alatta ugyanis ott marad egy érzékeny réteg, amely könnyen begyulladhat, elfertőződhet. A katonák két módszert szoktak ilyenkor alkalmazni. A hólyagot a kerülete mentén 4 - 6 mm-ként tűvel átszúrják a nélkül, hogy az alatta levő réteget megsértenék. Ezzel a felgyülemlett folyadék eltávozását biztosítják, de a védő réteg megmarad. A másik, főleg az angolszász felderítő alegységeknél elterjedt módszer, hogy szintén a hólyag peremét átszúrva egy cérnát áthúznak, amelynek mindkét vége néhány mm-el túlér a hólyagon. Ez biztosítja a folyamatos folyadék elvezetést. Mindkét módszernél nagyon lényeges a kellő tisztaság, sterilitás a seb kezelése, ellátása és leragasztása során.

A felhólyagosodás megjelenése sokszor váratlan, melyet saját tapasztalatomból egy példával is alátámasztok, mások okulására.

Két éve civil teljesítménytúrán vettem részt (100 km gyaloglás 24 óra alatt). A honvédségi bakancsom már korábban jól be volt járatva, és hasonló távokat is megtettem gond nélkül. Kb. az 55. kilométernél éreztem, hogy a talpamon valami nem stimmel. 60 km-nél zoknit cseréltem, de a lábam már jelezte, hogy ezzel elkéstem. Kb. 65-70 km-nél már az erős fájdalom miatt ismételten megnéztem a lábam. A vízhólyagok zöme átalakult már vérhólyaggá. A járásom már a kacsákra hasonlított, és mintha tojáson járnék. Minden lépésnél szúró, feszülő fájdalmat éreztem a talpamban. Érdekes jelenség volt, hogy a fájdalom a néhány perces megállások után az első lépéseknél nagyon erősen jelentkezett, de 20-25 perc menet után egész elviselhető volt. Kb. 80 km-nél a vérhólyagok egy része kiszakadt, és így a hátralevő 20 km már valamivel könnyebb volt. A célba beérkezéskor a talpam közel kétharmadát zömében kiszakadt hólyagok borították.

Akaraterővel még a vérhólyagos lábbal is lehet tovább menetelni, de célszerűbb lett volna a hólyagokat (ha lett volna nálam tű, vagy bicska) időben kezelni.

A ruházatunk tisztaságára is ügyeljünk. Mosószer híján jól bevált a fegyver mentesítő csomag tartalma, amelynek jelentős még a fertőtlenítő hatása is. Háborúban gyakran nincs lehetőségünk mosásra. Ilyenkor a tartalék fehérneműinket a zoknihoz hasonlóan menet közben a hátizsákunkon, vagy másutt szellőztessük. Elsősorban az elkoszolódott ingnyak irritálja legjobban a bőrünket. Ilyenkor jobb híján egy másik ruhadarabból szoktak sálat az ingnyak alá tenni. Ezáltal késleltethető a nyak kidörzsölése, kipattogzása és elfertőzése. A helyi háborúkban az is előfordult, hogy leukoplaszttal egy gézcsíkot erősítettek az ing nyakára, amelyet naponta tudtak cserélni.

Természetesen a háborúban kapott ruházat is lehet, hogy koszos. Mosási lehetőség híján erősen ki kell ráznunk, porolnunk, hogy minden esetleg megbúvó élősködő, tetű, stb. lejöjjön róla. Ezt követően, pedig célszerű még a biztonság kedvéért 5-10 percig tűz felett füstöltetni. Nem jelent gondot a néhány napig még érezhető füstszag, és mindig kisebb rossz, mintha ´társbérlőt´ kaptunk volna. A ruhánkat az első adandó alkalommal mossuk ki, mert a füstölés csak ideiglenes megoldás lehet. Közismert, hogy a második világháború idején, a fronton és a hadifogolytáborokban a veszteségek jelentős részét a tífusz és egyéb járványok okozták, amelyek zöme mind higiéniai problémákra vezethető vissza. Meglepő módon a délszláv háborúban is jelentkeztek ezek a fertőző megbetegedések, még ha kisebb mértékben is. Tehát a háborúban minden túlélő katona kötelessége a személyes higiénia megőrzésével a hadrafoghatóságának biztosítása.