www.turaoldal.hu
Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet
Végh Viktor, Koczog András
2011-2017
info@turaoldal.hu
fb.com/turaoldal.hu

Szív-túra Ferivel » 2012.07.12-13.

Egyik nap Viktorral kitaláltuk, hogy ismét felnézünk Dobogókőre, de most biciklivel. Így hát nekikezdtünk a túra szervezésének, és elhívtuk magunkkal apósjelöltemet, Ferit is.

Félig teljesítménytúrát, félig szórakozást akartunk, így összekapcsoltuk a kellemes tekerést, a kellemes sörözést, és a felfele tekerést. Meg kell hagyni, Dobogókőről lefele jövet igen kellemes, 70 km/h-s tempót is sikerült elérnünk, egészen pontosan 72 km/h volt a rekord.

Úgy gondoltuk, hogy a város szívéből indulva, a Lágymányosi- (újabban Rákóczi) hídon átkelve, a budai oldalon haladunk észak fele a Duna mentén. Egészen Esztergomig, aholis első nap bevásároltunk estére, majd pár kilométerrel később táboroztunk az erdő szélénél. Másnap az irány Dobogókő csigatempóban, majd onnan Pomáz gepárdsebességgel. Pomáztól meg szintén a Duna mentén egészen a Népligetig, kiindulópontunkig.

Ez a két nap a Szív-túra nevet a megtett útvonal formájáról kapta. Legalábbis Viktornak ez jutott eszébe róla

Népligeten reggel találkoztunk, de mivel nem siettünk sehová, az esős időben nem pattantunk egyből a kétkerekűinkre
A Salamon-tornyot és a Fellegvárat csak távolról csodáltuk, a Dunaparton pihentünk meg, ettünk egyet és kortyoltunk el egy sört
A Salamon-tornyot és a Fellegvárat csak távolról csodáltuk, a Dunaparton pihentünk meg, ettünk egyet és kortyoltunk el egy sört.
Feltekertünk a Bazilikához, megcsodáltuk a panorámát, majd Esztergom határában egy domboldalon sátraztunk éjszaka
Feltekertünk a Bazilikához, megcsodáltuk a panorámát, majd Esztergom határában egy domboldalon sátraztunk éjszaka
A feljutás nagyon nehéz volt (nem vagyunk hozzászokva bringával a szintekhez), Feri elöl száguldott, Viktorral pedig mi hátul vánszorogtunk

Túra ideje: 2 nap
Éjjelek kint: 1 éj
Megtett táv: 154 km
Szint: +600 / -600 m
   » Bringatúra

Túraösszefoglaló

Tájegység: - Visegrádi-hegység - Pilis - Duna
Túra ideje: 2012.07.12-13. » 2 túranap » 1 éj a szabadban
Táv és szint: → 154 km ↗ 600 m ↘ 600 m
MTSZ pont: 83 pont
Túra útvonala: Népliget, Szentendre, Visegrád, Esztergom, Dobogókő, Pomáz, Népliget
Infó, ötlet: - azért a pár100 m magas hegyekre is igen nehéz feltekerni, ha nem vagyunk hozzászokva...
- viszonylag jó minőségű út szinte végig
- 17-24 °C, többször viharos, hűs, szeles idő
- a Duna mentén több bringással is találkoztunk, a hegyekben senkivel
- Ferivel hármasban bringáztunk
- táskáink tömege: 10-12 kg

A túra során megfigyelt, látott vagy hallott állatok

Az alábbi állatokkal találkoztunk a túra folyamán valamilyen formában. Részletesebb információ a fajokról a www.elovilag.turaoldal.hu weboldalon olvasható.

Fehér gólya
(4) »
Tőkés réce
(3+2) »
(4) »

A túra útvonala

Táv
[km]
Helyszín Időpont Infó
0 Népliget 07:00-08:10
17.7 Északi összekötő vasúti híd 10:10-11:00 pihenő, szendvics, sör
29.3 Szentendre eleje 12:05- előtte sár és pokolian szar út
49.2 Dunabogdány 14:30 gólyák a villanyoszlopon
55.4 Visegrád 14:50-16:20
80.2 Esztergom 18:20-20:40 Bazilika és kilátás, vásárlás
89.3 ~ után, tábor 21:00-09:50 táborhely a főút mellett a domboldalon
95.8 Pilisszentléleki elágazás 10:10-13:20 vízkeresés, faluban, erdei forrásnál, mindenhol...
103.4 Dobogókő 15:30-16:50 sör, zápor
123.8 Pomáz 17:50-18:50 kocsma, gyros
136.8 Északi összekötő vasúti híd 19:30
154 Népliget 20:50

| www.turaoldal.hu | 2011-2017 | Végh Viktor, Koczog András | Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet | info@turaoldal.hu |