www.turaoldal.hu
Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet
Végh Viktor, Koczog András
2011-2017
info@turaoldal.hu
fb.com/turaoldal.hu

Téli Mátra XL TT » 2016.01.30.

Elérkezett ez a nap is, egy kellemes túra várt ránk a Mátra csodaszép gerincein. Reggel korán keltünk, kocsival mentünk le Mátrafüredre a teljesítménytúra kiindulópontjába. A célállomásként is üzemelő iskolában befizettük a részvételi díjat, magunkhoz vettük az itinerjeinket, pecsételtünk egyet, majd meg is kezdhettük a kalandot.

Gyorsan tudtunk haladni szerencsére, a túra elején még a jégjáró bakancsalátétünk is segítette a mozgásunkat. Idővel azonban a jeget felváltotta a sár, így alaposan össze is koszoltuk a ruháinkat. Az első pár állomás során az eredeti terveinkhez képest gyorsabban is haladtunk, a Kékestető előtti Vörösmarty turistaháznál már majd 50 perces előnyünk volt. A túra vége azonban fárasztó volt, így a célba már csak 20 perccel a 10 és fél órás szintidő előtt értünk be.

A 8 állomás mindegyikén pecsételtek az itinerjeinkbe, többségükön pedig kaptunk némi ellátmányt is - almát, nápolyit, zsíros kenyeret vagy épp meleg teát.

Néhol fárasztó volt a túra, de mindenképpen kellemes, megérte eljönnünk. Az ösvények csodás környezetben haladtak, és meglepő módon még a nagy tömeg (4000 induló) sem tudta elrontani a menetet, végül egy remek napot zártunk

40,5 km - 1599 m - 10,5 h
Lajosháza szélén, a meredek lejtőn ereszkedünk épp
Az idő a magasabb részeken meglehetősen ködös volt, Galyatető új kilátója is csak kevéssé látszott
A túra előrehaladtával a túrázók egyre széjjelebb húzódtak, de még így is rengeteg túratárs előtt-mögött haladtunk

Túra ideje: 1 nap
Éjjelek kint: 0 éj
Megtett táv: 40.5 km
Szint: +1599 / -1599 m
   » Gyalogtúra    » TT

Túraösszefoglaló

Tájegység: Mátra
Túra ideje: 2016.01.30.
Táv és szint: → 40.5 km ↗ 1599 m ↘ 1599 m
MTSZ pont: 96 pont
Túra útvonala: Mátrafüred, Cserkő-bánya, Lajosháza, Üstök-fő, Komlós-ny, Mátraszentimre, Piszkés-t, Galyatető, Nyírjes eh., Csór-hegy-oldal, Mátra-nyereg, Vörösmarty th., Pisztrángos-tó, Sötét-lápa-ny, Kékestető, Gyökeres-forrás, Máriácska, Mátrafüred
Infó, ötlet: - a jeges utak miatt egy jobb jégjáró talpat beszerezni
- jól jelzett utak, többnyire friss jelzések
- többnyire ködös, nagy ritkán szemerkélő eső
- mivel teljesítménytúra, így igen sokan voltunk
- táskáink tömege: 3-5 kg

A túra útvonala

Táv
[km]
Helyszín Időpont Infó
0 Mátrafüred (start) 07:30 » Turistajelzés » Turistajelzés
pár perc sorbanállás után megkaptuk az itinert, befizettük a díjat, majd indulhattunk is
6.4 Lajosháza (eá.) 08:50 » Turistajelzés » Turistajelzés » Turistajelzés » Turistajelzés
almát kaptunk energiapótlásnak
14.5 Mátraszentimre (eá.) 10:40-11:00 » Turistajelzés » Turistajelzés
17 percet álltunk sorban a pecsételéshez...
kaptunk teát és zsíros kenyeret itt
18.9 Galyatető (eá.) 11:50-12:00 » Turistajelzés
5 percet álltunk sorban a pecsételéshez...
itt ellátás nem volt, csak büféféle...
24.5 Csór-hegy-oldal (eá.) 13:10 » Turistajelzés » Turistajelzés
26.2 Vörösmarty th. (eá.) 13:35 » Turistajelzés
nápolyi és tea volt itt a dopping
29.5 Pisztrángos-tó (eá.) 14:25-14:40 » Turistajelzés » Turistajelzés
zsíroskenyeret kaptunk a nagy emelkedő előtt
32.2 Kékestető (eá.) 15:40-15:50 » Turistajelzés » Turistajelzés » Turistajelzés
a szeles csúcson meleg teát kaptunk
36.6 Gyökeres-forrás (eá.) 16:40-16:45 » Turistajelzés
40.5 Mátrafüred (cél) 17:40 szintidőn belül értünk a célba, megkaptuk az okleveleinket és kitűzőinket, illetve a Turista Magazin legfrissebb számát

| www.turaoldal.hu | 2011-2017 | Végh Viktor, Koczog András | Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet | info@turaoldal.hu |