www.turaoldal.hu
Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet
Koczog András
2011-2024
info@turaoldal.hu
fb.com/turaoldal.hu

0 +
~2 perc

Budaörsi Kopárok TT 20+10 » 2024.04.14.

Régóta vágytam már egy újabb TT-re, végre ismét összejött. Nem volt ismeretlen a szervezés (mely ez alkalommal is várakozáson felüli lett), hisz 2016-ban is végigjártuk az útvonalat. Akkor is szűk 6 óra alatt tettük meg a távot, most is annyi idő alatt mentem végig.

Törökugrató a távolban

A túra hátulütője a sok-sok aszfaltos rész, de azért kapunk erdőből is nem keveset, illetve a szép kilátások mennyiségére sem lehet panasz. Most az időjárás szinte kánikulai volt, azért ez sem volt könnyítés.

Az út során összefutottam pár szó elejéig Laurával is (tavaly pl. vele söpörtem a Sárga 70 TT-n, illetve 2 hét múlva ismét a Sárga 70-en segédkezünk majd), de ami meglepőbb, hogy a Vadkemping csoportból is több taggal találkoztam a menet során. Még szerencs, hogy jó a közösség.

A túra (és itiner) jól jelölt, szalagozott, az ellátás pedig pazar (itóka, csokik, zsíroskenyér...), kedves diák-pontőrökkel.

Kellemes TT, bizton leszek még résztvevőjük. Ajánlott túra családosoknak is, illetve azoknak is, akik nem feltétlen a nagy távokat keresik.

Túra ideje: 1 nap
Éjjelek kint: 0 éj
Megtett táv: 26.3 km
Szint: +890 / -890 m
   » Gyalogtúra    » TT

Túraösszefoglaló

Tájegység: Budai-hegység
Túra ideje: 2024.04.14.
Táv és szint: → 26.3 km ↗ 890 m ↘ 890 m
Táv-szint arányok: Szintemelkedés: +33.8 m/km
Szintereszkedés: -33.8 m/km
Szintváltozás: 67.7 m/km
MTSZ pont: 57 pont
Túra útvonala: Budaörs (Illyés Gyula Gimnázium), Odvas-hegy alja, Kőhegy, Csillebérc, Sorrento-sziklák, Huszonnégyökrös-hegy, Törökugrató, Budaörs (gimnázium), Odvas-hegy alja, Kőhegy, P és P+ elágazása, Budaörs (gimnázium)
Infó, ötlet: - a TT rendezése első osztályú
- a túra a nevéhez hűen kopárabb, de szép helyeken vezet, panorámákból sincsen hiány
- szinte kánikulainak is mondható a túranap

Tapasztalt, érzékelt fauna

Az alábbi állatokkal találkoztunk a túra folyamán valamilyen formában. Részletesebb információ a fajokról a www.elovilag.turaoldal.hu weboldalon olvasható.

Fürge gyík
(több) »
Pannon gyík
(1) »
Zöld gyík
(1+1) »
Magyar nünüke
(2) »
Aranyos rózsabogár
(több) »
Fekete hangya
(rengeteg) + »
Pókhálós almamoly
(több) + »

Kedvcsináló

Az iskolások pontőrködése, illetve a TT nevéhez hűen kopárabb, de mesés vidéke megadja a túra hangulatát.

| www.turaoldal.hu | 2011-2024 | Koczog András | Minden, ami Túrázás, Túlélés, Természet | info@turaoldal.hu |